Elismerés

2021.12.02. 16:45

Palkovics: a magyar tetőfedők a világ élvonalába tartoznak

A magyar tetőfedő szakma a világ élvonalába tartozik – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) idei világbajnokságán díjazott magyar projektek kivitelezőit köszöntő rendezvényen, a világbajnokságon kategóriájában első helyen végzett Budavári Lovardában.

A 22 országot és mintegy 15 ezer tetőfedő céget tömörítő Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) versenyén az idén három magyar projekt végzett dobogós helyen 11 ország 80 pályaműve között. A fémlemezfedések kategóriában aranyérmet nyert a Budavári Lovarda a Horex Kft. kivitelezésében, második lett a Károlyi-Csekonics Palota felújított fedése a Pléh-Boy Kft. kivitelezésében, a fémlemez homlokzatburkolatok kategóriában második helyet ért el a Kecskeméti Campuson található „Tőzsdetojás” a Tető Kovács Kft. kivitelezésében.

Palkovics László kiemelte, ezen a világversenyen már többször is nyert magyar pályamunka aranyérmet, de egyszerre három dobogós helyezést ez idáig nem sikerült szerezni.

A díjazott munkákban a tetőfedő teljesítmények olyan példáját lehet látni, amely egyszerre ápolja a nemzet múltját, építi a nemzet jövőjét, és ebben az építőmunkába az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) partner kíván lenni – jelentette ki a miniszter.

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar építőipar nemzetstratégiai ágazat mintegy 120 ezer vállalkozással és több mint 360 ezer munkavállalóval. 2017-ben a magyar építőipar növekedési pályára állt, 2019 volt a rekordév, amikor a bruttó hazai termék előállításából 5,5 százalékkal részesedett, az ágazat azonban azóta számos kihívással nézett szembe, és termelése 2020-ban a járvány hatására mintegy 9 százalékkal elmaradt az előző évi magas bázistól.

A kormány kiemelten kezeli az építőipar stabilitását és fejlesztését, a közös erőfeszítések eredményeként az idén júniusban az építőipar volumene – nyers adatok alapján – mintegy 28 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tette hozzá.

Palkovics László kitért a szakképzett munkaerő fontosságára is, azt mondta, szeretnék, ha a magyar szakképzés is világbajnok lenne, ennek érdekében hirdették meg a szakképzés 4.0 fejlesztési stratégiát. Az új rendszerben az idén a második szakképzési év indult el, és a versenyképességet javító számos intézkedést vezettek be.

Példaként említette, hogy átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést biztosítottak a képzésben részt vevő 32 szakember számára, továbbá havi 55-60 ezer forint ösztöndíjat tettek elérhetővé az ágazati alapoktatásban, a duális képzésben részt vevők pedig jelentős összeget kereshetnek a tanulás mellett, és szélesebb utat nyitottak a szakképzésből a felsőoktatásba.

Az ünnepségen Palkovics László miniszter és Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója emléklapot adott át a Horex Kft.-nek, a Pléh-Boy Kft.-nek, és a Tető Kovács Kft.-nek a nemzetközi szakmai versenyen elért eredményért.

Borítóképünkön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!