egy keresztbeszúrt karrier

2018.03.01. 06:00

Szeles Mónika: a Williams nővérekkel új korszak kezdődött

A teniszlegenda januárban az Év Sportolója Gála díszvendége volt, a múlt hétvégén a Hungarian Ladies Openre jött, ahol szombaton, többnyire 6-8 éves fiataloknak tartott előadást a BOK csarnokban a verseny hivatalos gyereknapján.

Budapest, 2017. február 26. A gyõztes Babos Tímea (b) és a második helyezett cseh Lucie Safarova (j) a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi nõi tenisztorna egyéni döntõjének eredményhirdetésén a fõvárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án. Középen a díjakat átadó kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelsõ Szeles Mónika. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Szigetváry Zsolt

A női tenisz legendája kilenc Grand Slamet nyert pályafutása során, de azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy meddig juthatott volna, ha 1993. április 30-án, Hamburgban, egy elvakult Steffi Graf szurkoló nem szúrja hátba, mérkőzés közben, a pihenőben rátámadva – olvasható az origo interjújában.

Legközelebb 1995. augusztus 15-én lépett pályára. Több mint két év kihagyás után folytatta a pályafutását. Jellemző a klasszisára, hogy egyből megnyerte a torontói versenyt és döntőbe jutott a US Openen (Steffi Graftól kapott ki 7:6, 0:6, 6:3-ra), de soha nem tudott már úgy dominálni, mint a késes támadás előtti két és fél évben.

Nem csak őt változtatta meg a hamburgi merénylet, gyakorlatilag azóta állnak a pályán testőrök, biztonsági szakemberek, a nézőket figyelve, a játékosokat vigyázva.

Szombaton bevallotta a hallgatóságának, hogy nem a tehetsége volt a legnagyobb erőssége, hanem a kitartása, az állóképessége. Elmagyarázta, hogy a sikerének a titka az volt, hogy a pályán végig tudott összpontosítani.

Szeles Mónika nagyon fiatalon robban be az élvonalba, mindössze16 éves volt, amikor 1990-ben, először megnyerte a Roland Garrost.

Lassan 15 éve lesz, hogy az utolsó mérkőzését játszotta a Roland Garroson, Nagyja Petrova ellen. Az elmúlt 15 évben hányszor fordult meg a fejében, hogy jó lenne visszatérni?

Sokszor megfordult... úgy 2006-ig, az biztos. De 2007-től, mikor megértettem, hogy ez lehetetlenség, azóta abszolút nem. Megértettem, hogy a karrierem fantasztikus volt, de az már a múltNem bírja a testem és mentálisan is ideje, hogy abbahagyjam. Gondolom, ön is látta azt a meccset.

Addig soha nem búcsúzott a Roland Garroson a negyeddöntő előtt, de 2003-ban már az első fordulóban kikapott, 6:4, 6:0-ra. Az egy hirtelen döntés volt?

Nem, a lábammal már előtte is voltak problémáim, sokat szenvedtem sérülés miatt. Az volt a teóriám, hogy mindent természetesen, naturálisan akartam, nem engedtem, hogy kortizon injekciót adjanak nekem. Volt és most is van egy csonttörés a lábamban, azért járok ma is a legegyszerűbb cipőkben. Próbálkoztam 3-4 évig, de néhány hónap után mindig kiújult a probléma. Észrevettem, hogy hatodszor, hetedszer is visszaestem, el kellett fogadni, hogy a testem nem bírja. Az én időmben egy 30 éves játékostól mindig azt kérdezték a sajtótájékoztatókon, hogy mikor hagyja abba.

Azóta ez nagyot változott.

Nagyot, sokkal egészségesebb, ami most történik. A férfiteniszt nem ismerem annyira, csak szurkolóként követem, nem belülről, de a női teniszben sokkal egészségesebb, hogy a lányok később mennek a tourra, sokkal jobban fel vannak készülve fizikálisan és emocionálisan is. Majd tovább maradnak ott. Sokkal jobb ez a trend annál, mint, ami volt. Elég, ha csak azt mondom, Capriati, Tracy Austin, vagy én. Ha nem nyertél Grand Slamet 18 éves korban, akkor már katasztrófa volt a teniszkarrieredben.

Nem tudom, mennyire követi a teniszmédiát? A tennis.com készített egy összeállítást a tenisz történetének ötven legjobb játékosáról. Önt a hetedik helyre sorolták, de a kommentekben sokan megemlítették, hogy Szeles Mónika csak azért hetedik, mert 93-ban, a késelés kettétörte a pályafutását. Ön hányszor szokott erre gondolni? Hogy mennyivel több Grand Slamet nyerhetett volna?

Egy profi sportolóban mindig ott a versenyszellem, többet akar, mert anélkül addig sem jutott volna el, amit már elért. Vannak meccsek, amik megmaradnak, az ember nem felejti el őket, például a French Open döntő, amit elvesztettem Arantxa Sánchez ellen, vagy wimbledoni mérkőzések, amik örök életedig elkísérnek. Ugyanakkor azt is érted, hogy nincs értelme ezen gondolkodni, ezért nem is szoktam. Az viszont biztos, hogy a szúrásom előtt két nagyon jó évem volt. Éreztem a játékot és mentálisan is erős voltam, felnőttem, beértem, mint ember.

Realisztikusan még lehetett volna jó három évem.

Amikor 95-96-ban visszatértem, akkor még körülbelül egy jó évem lehetett volna, mert megjelentek a Williams nővérek. Őket mindig is nagyon tiszteltem. Amit Serena játszott, az egy másik szint volt, ahhoz képest, amit Graf, Szeles és a többiek addig játszottak.

Jól értem, hogy ön szerint, ha nem történik meg a tragédia, akkor lehetett volna még három jó éve, de Serena Williams, akkor is véget vetett volna a Szeles-érának?

Amikor én abbahagytam a szúrás után, akkor Graf dominált, szinte mindent ő nyert meg abban az időben, de

a Williams nővérek érkezése lezárta ezt az időszakot. 

A játékos mindig megérzi, ha jön egy új játékos, akire azt mondod, hűha. Én ezt éreztem, amikor a Williams nővérek feltűntek. Különösen igaz volt ez Serenára. Persze nélkülük sem lett volna könnyű dolgom, mert már előtte megjelent Hingis, Davenport, Capriati. Volt legalább 4-5 lány, aki egy adott napon bárkit le tudott győzni.

Arra nem gondolt, hogy valami egészen mással próbálkozzon?

Ismerem magam, a személyiségem. Én olyan vagyok, hogy ha valamit elkezdek, akkor azt jól akarom csinálni. Ha reálisan nézzük, nem egyszerű, hogy az embernek két teljesen különböző karrierje legyen az életben, ráadásul a másodikhoz nem volt semmi alapom. Próbáltam pár dolgot, leginkább az építészetet. Elmentem szakmai gyakorlatokra Amerikába. Észrevettem, hogy a tenisz elkényeztetett. A teniszben a saját főnököd vagy, te mondod meg, mikor akarsz edzeni, több a szabadidőd is. Az igazi életben nem lehet mindent megvenni, keményen kell tanulni, én meg nem akartam visszamenni tanulni, inkább szabadságra vágytam. Nekem tehát nem volt nehéz az átállás a profi élet után, mert a tenisz rengeteg lehetőséget adott nekem, amit minden nap megköszönök az apukámnak. Jó alapokat kaptam a sportban, de apukám arra is gondolt, az is fontos, hogy rendes embert neveljen belőlem, aki feltalálja magát a világban.

Az egy dolog, hogy van pénzed és meg bírod venni, amire szükséged van, de fontos, hogy lelkileg is rendben legyél.

Ez sokat segített abban, hogy az átállás sikeres legyen. Minden sportoló burokban él, mindent mások csinálnak körülötted. Aztán, amikor befejezed, akkor mindenki eltűnik az életedből, ami amúgy normális. Én már a merénylet után megtapasztaltam ezt, felkészültem erre. Megéreztem, hogy amíg első vagy a világon, mindenki ott van, leszúrnak és rá hat hónapra nem is veszi fel senki a telefont. Megtanultam 19 éves koromban, hogy kitől, mire számíthatok.

Kemény világ. Mi a legfontosabb manapság az életében? Mivel telnek a napjai?

Majdnem mindent én intézek az életemben. Dolgozom egy orvossal, akivel nagy cégeknek csináljuk az egészségbiztosítási programját. Ez sok időmet elveszi, de igazából bárhonnan tudom végezni ezt a munkát. Sajnos futni nem nagyon bírok, így az életemből már kimarad az egyéni tenisz, de párosokat néha játszom, akár pénzért vagy csak jótékonykodva. A legjobban pici gyerekekkel szeretek foglalkozni, de szívesen adok tanácsot profi játékosoknak is. A WTA-nak van egy mentorprogramja, ahol a régi sportolók segítik a mai fiatalokat. Az én időmben ilyen nem volt, pedig ez szerintem nagyon hasznos és fontos.

Melyik az a mérkőzés, amelyik a legközelebb áll a szívéhez, mint pozitív emlék?

Nem kérdés, amikor 1990-ben megnyertem a római versenyt, a döntőben megvertem Navratilovát 6:1, 6:1-re. Olyan meccset nem sokat játszottam egész életemben. Hihetetlen, hogy éreztem a labdát azon a napon, nem tudtam hibázni. Sportolóként ezt a teljesítményt nem tudtam felülmúlni. Ha csak az eredményre gondolk, a szúrás utáni Australian Opent mondanám.

A legfájdalmasabb emlék?

Az biztos, hogy a 98-as Roland Garros-döntő. Apukám pár nappal korábban halt meg.

Azt hittem, hogy az 1992-es wimbledoni döntőt fogja mondani, amit meg kellett volna nyernie, csak csúnyán kikezdték a nyögései miatt. Kikapott Graftól, mert a tenisz helyett, mintha jobban figyelt volna arra, hogy csendben legyen.

Az biztos, hogy nem segített, de Graf mindig nagyon jól játszott füvön, a nyesése, a mozgása nagyon kemény volt és a fű más volt, mint most. De engem annyira nem bántott, hogy kikezdtek. Tudom, hogy a teniszben Wimbledont óriási tisztelet övezi, én is imádom nézni, mint versenyt, de játékosként nekem a francia bajnokság közelebb állt a szívemhez.

Borítókép: A győztes Babos Tímea és a második helyezett cseh Lucie Safarova a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjének eredményhirdetésén a fővárosi BOK Csarnokban 2017. február 26-án. Középen a díjakat átadó kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika.

MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!