Interjú

2020.04.21. 10:01

Csőre Gábornak gyermekként verseket mondtak a buszon a szülei

Óvodába menet, a buszon hallotta az első verseket a szüleitől. Később a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának lett a tagja, majd nemzeti stú­diós volt. 1993-ban végezte el a Színművészetit, Marton László osztályában. Azóta a Vígszínház tagja, játszott filmen és tévésorozatokban is. A szinkronszerepeit felsorolni szinte lehetetlen a Jászai Mari-díjas művésznek – írja Tóth Ildikó Hot! magazinban megjelent interjúja alapján a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

Tóth Ildikó

Schell Judit (b) Rosemary és Csőre Gábor (j) Christopher szerepében Michael Frayn Legszebb férfikor című darabjának fotóspróbáján a budapesti Thália Színházban 2019. december 12-én.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

– Érdekes képet tett fel a közösségi oldalára: egy kék gumikesztyűs kéz tart egy olvasót. Vallásos ember?

– Hívő ember vagyok, és magamtól lettem az. Ha jött hozzánk a pap bácsi, én elbújtam előle. Nálunk a nagymama volt templomjáró. Aztán egyszer megláttam egy képes Bibliát, a rajzok, történetek egyre közelebb kerültek hozzám. Járok néhány templomba, Hodász András atya prédikációit szívesem hallgatom.

– Születési helyének nem Budapestet, hanem Pestet jelöli meg. Fontos a pestiség?

– Igen. A budaiságban valami arisztokratikus jelleget érzek. Mi a XVII. kerületben laktunk, Rákoskeresztúron. Ez már annyira Pest, hogy annál jobban talán nem is lehetne. Sőt, inkább falu. Mezők, erdők, patak, tó vannak erre, ezek határozták meg a gyerekkoromat. Csak sajnos sokat kellett utazni, ha el akartunk jutni például az Attila úti óvodába. Hogy lekössenek, verseket mondtak nekem közben a szüleim.

– Honnan került Rákoskeresztúrra a família?

– Édesapám Veszprém megyéből, Vaszarról származik, nem akart földműves lenni. Elvágyódott onnan, a kőműves-burkoló szakmát választotta. Édesanyám Vas megyei, ő is szeretett volna Budapestre kerülni, a Hungarocamionnál lett az ellenőrzési osztály munkatársa. A gyerekkori nyarakat az ő szüleinél töltöttem, őriztem disznókat, teheneket, bejártam a kovácsműhelybe, csúzliztam a galambokat, bicajoztam, rosszalkodtam. Igazi „vazs­me­gyái gyárek” lettem.

– Hogy került a Magyar Rádió Gyermekstúdiójához?

– Édesanyám olvasta a felhívást, és jelentkezett a nevemben. Tizenegy éves voltam. Elmondtam Petőfitől A kutyák dalát meg A farkasok dalát – és felvettek. Kinyílt számomra a világ: Papp János, Varsányi Anikó, Vadász Gyula mellett megtanultam, hogyan kell verset mondani. Valami történt ott! Olyan, később híressé lett emberek jártak oda, mint Geszti Péter, Szuper Levente, Dévai Balázs, Láng Balázs és Létay Dóra. Amikor nem vettek fel a főiskolára, akkor nemzeti stúdiós lettem. Bod­nár Sándor már nem élt, de a szelleme jelen volt. A Bodnár Sándor Akadémián pedig Császár Angéla, Usz­tics Mátyás, Huszár László tanított – felkészítettek a főiskolára, de úgy, hogy ne legyek készen, valamit mégis vissza tudjak adni önmagamból egy versben.

– Olyan osztályba járt, ahonnan nagyszerű színészek kerültek ki, akik mind-mind eltérő egyéniségek.

– Balázsovits Edittel voltak konfliktusok, veszekedések, Pindroch Csabával majdnem összeverekedtem. Bozsó Péterrel utáltuk egymást – most ő a lányom keresztapja! Karácsonyi Zolinak olyan tájszólása volt, hogy el sem tudtam képzelni, milyen kiváló szinkronszínész lesz. Cseke Katinkának, Liptai Claudiának is megvan a maga útja. A lényeg mégis az, hogy ma már testvéreimként gondolok az osztálytársaimra.

– A tanárai, Marton László és Hegedűs D. Géza vitték a Vígszínházba.

– Nem ilyen egyszerűen: Marton azt mondta, hogy akkor szerződtetnek, ha találok rendezőt, aki még ajánl. Alföldi Róbert lett az, aki támogatott. Legendákkal találkoztam. Tábori Nórával, Papp Verával játszani, Kállai Ferenccel, Sinkovits Imrével egy színpadon állni – ez addig elképzelhetetlen volt.

– Csalódás, emberi csalódás volt, amikor Marton László került elsőként a hazai #metoo botrány középpontjába?

– Csalódás, igen. A mesterem volt. Egy időre el is hessegettem magamtól a történteket. Gondolkodtam a bűn és bűnhődés arányán, és nagyon megviselt a kérdés, hogy hová álljak.

– Remek szerepeket játszott nagyszerű darabokban a Vígszínházban.

– Többek között Kállai Ferenctől tanultam meg, hogyan kell figyelmet kelteni magunk iránt. Pindroch Csabával voltunk együtt a legtöbbet játszott Shakespeare-darabban, amit Eszenyi Enikő rendezett.

– A Vígszínházban megkapott minden díjat, ami csak elképzelhető: a Ruttkai-gyűrűt kétszer is, Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, Ajtai Andor-emlékdíjat…

– Büszke vagyok rájuk: ezekről mind a kollégáim döntöttek, titkos szavazással. 2016-ra jött össze az állami kitüntetés, a Jászai Mari-díj.

– A világjárvány miatt nehéz idők járnak, a színházak bezártak. Legalább szinkronmunka van?

– Az se nagyon. A Pesti Magyar Színházban, a Tháliában játszottam még, de sajnos ott is szünet van. A lényeg persze az egészség: az, hogy túléljük a járványt. Én előre gondolkodtam, vannak még tartalékaink, de az sem tart ki örökké.

– Nem csupán a színházához, de a családjához is hűséges. A feleségét időtlen idők óta ismeri, és két szép gyerekük van.

– Kamaszként, tizenhat-tizenhét évesen találkoztunk. 1997-ben házasodtunk össze Katával, ott volt az egész főiskolai osztályom. Csenge, a lányunk tizennyolc éves, az ELTE-n szeretne továbbtanulni, nemzetközi gazdasággal akar foglalkozni. Bendegúz a virtuális világban él, legszívesebben számítógépes hőssé válna.

– A televíziós munkák azért csak hoztak valami mást az életébe…

– Nagyon örültem nekik, a Krónika adásainak, meg a Kult 30-nak, ahol megtanultam, milyen nehéz feladat élő adást vezetni. A Bátrak földje forgatásán nagyon jól éreztem magam, Kalamár Tamás nagyon tehetséges ember, és jól együtt dolgoznak Ondruss Ilonával. Emellett csatornák hangja is vagyok. A mostani helyzetben többet vagyok a családommal, berendeztem otthon egy stúdiót. Nagyon fontos a család. Ha nincs civil életed, akkor színészéleted sincs.

Borítókép: Schell Judit (b) Rosemary és Csőre Gábor (j) Christopher szerepében Michael Frayn Legszebb férfikor című darabjának fotóspróbáján a budapesti Thália Színházban 2019. december 12-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!