Idén tízéves

2020.06.02. 21:18

Visszatér a tévéképernyőre a Balatoni Nyár

Jövő hétfőn indul a Balatoni Nyár című magazinműsor, amely délelőttönként várja a nézőket – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó Osztálya kedden.

Budapest, 2020. június 2. Somossy Barbara és Forró Bence (b), valamint Rátonyi Krisztina és Fodor Imre (j), a Balatoni Nyár címû magazinmûsor mûsorvezetõ párosai a 2020. június 2-án kiadott képen. Jövõ hétfõn indul a köztévé Balatoni Nyár címû magazinmûsora. Az idén tízéves, megújult magazinmûsor célja, hogy a televíziónézõk minden korosztályát a képernyõ elé csalogassa.

Forrás: MTI/MTVA

Fotó: Kaszner Nikolett

Mint írják, az idén tízéves, megújult magazinműsor célja, hogy a televíziónézők minden korosztályát a képernyő elé csalogassa áll a közleményben.

A magazinműsor a Duna Televízióban és a Duna World csatornán lesz látható naponta.

Az összegzés szerint a műsor egyszerre lesz aktuális, szórakoztató, praktikus és kreatív. A napi kétórás adások minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek a változatosságra, a sokszínűségre, a színvonalas szórakoztatásra, valamint a Balaton újdonságainak bemutatására.

A forgatásoknak idén is a Balaton adja a hátteret, a műsor immár hagyományosan a révfülöpi partról jelentkezik. Egy nő és egy férfi műsorvezető heti váltásban várja a nézőket.

Az idei műsorvezető párosok Rátonyi Krisztina és Fodor Imre, valamint Somossy Barbara és Forró Bence.

A délelőtti műsor a társadalom minden rétegét érintő témákat dolgoz fel bejátszók és stúdióbeszélgetések formájában. Elkalauzol számos Balaton-parti településre, programokat ajánl a tó körül, bemutatja a környék legszebb épületeit, felelevenít izgalmas balatoni legendákat és eddig ismeretlen kirándulóhelyeket mutat be.

A műsorvezetők keresik a Balaton legjobb háziasszonyait és végigjárják a tó helytörténeti érdekességeit.

Hetente többször kertészeti tippekkel várják a nézőket, az egészség és mozgás iránt érdeklődőknek is számos érdekességet kínálnak, míg a kisgyermekes családok ötleteket kaphatnak arra, hogy hogyan érdemes a gyerekeket a nyári szünetben lekötni.

Rátonyi Krisztina és Forró Bence, mûsorvezetők a Balatoni Nyár című magazinműsor beharangozó sajtótájékoztatóján Révfülöpnél 2020. június 2-án
Fotó: Karaba Tünde / MTI/MTVA

A műsor idei gasztro-házigazdái Kovács Lázár séf és Juhos József mestercukrász, akik minden napra ízletes fogásokkal és balatoni süteményekkel készülnek. Emellett ismert előadók, színészek, művészek szórakoztatják majd a képernyő előtt ülőket dalaikkal, balatoni történeteikkel olvasható a közleményben.

Mint írják,

a műsorban a járványügyi helyzettel kapcsolatos aktuális és fontos tudnivalók is helyet kapnak, ezért a révfülöpi stúdióba szakembereket, önkénteseket és karitatív szervezetek képviselőit is meghívják.

Borítókép: Somossy Barbara és Forró Bence (b), valamint Rátonyi Krisztina és Fodor Imre (j), a Balatoni Nyár című magazinműsor műsorvezető párosai a 2020. június 2-án kiadott képen

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!