2021.02.16. 08:11
Tragédia! Két ember is háztűz áldozata lett hajnalban
Meghalt egy-egy ember két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei háztűzben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Kigyulladt egy hétvégi ház hétfőn, késő éjszaka Sátoraljaújhely külterületén – írták. A harminckét négyzetméteres, lakott épület teljes terjedelmében égett.
A tűzoltók megérkezése előtt a lakónak sikerült kijutnia a házból, végül azonban életét vesztette.
Garadnán, a Fő úton egy családi ház szobája és tetőszerkezete gyulladt ki kedd hajnalban. Az épület egyik lakója ki tudott jutni az épületből, a másikra azonban a tűzoltók találtak rá odabenn. Rajta már nem lehetett segíteni, meghalt – közölték.
Mindkét esetben vizsgálják a tűz keletkezésének okát és körülményeit – áll a közleményben.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten