Hihetetlen

2022.08.13. 07:50

Ki ez a jó pasi? Bámulatosan megváltozott Nádas György külseje

A humorista gyakorlatilag 15 évet fiatalodott fogyásának köszönhetően.

Forrás: Origo

Elképesztő átalakuláson ment keresztül Nádas György. Az Erzsébet-díjas és Karinthy-gyűrűs magyar színész-humorista tavaly júliusban döntött úgy, hogy kerek évfordulójára „rendbe szedi” magát - írja a Bors. Szigorú diétába kezdett, és öt hónap elteltével már látványos nyoma volt a fogyásának. Decemberben a Borsnak még arról beszélt, hogy valamivel több, mint tíz kilót adott le, de még közel nem érte el a célját.

A humorista döntésében az egészsége is nagy szerepet játszott, mára pedig szinte már rá sem lehet ismerni. Nemrégiben árulta el, már húsz kilótól szabadult meg, de úgy tűnik, napról napra karcsúbb, sőt, ahogy fogy, úgy fiatalodik is.

A közösségi oldalán osztott meg két fotót, az egyik egy évvel ezelőtt, a másik most készült. Döbbenetes a különbség, és nem kérdés, hogy most néz ki jobban a humorista.

"Indulok dolgozni, 1 év különbséggel... Melyik Nádas Gyuri szebb?" – tette fel a kérdést posztjában.

Borítókép: Origo

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!