2023.09.12. 17:00
Végre kiderült Schobert Lara rejtélyes szerelmének kiléte
Kazincbarcikai focistát szeret Rubint Réka és Schobert Norbi lánya.

Forrás: TV2
Schobert Larára ismét szerelmes, ezt a szülei nyomdokaiba lépő és fitneszedzőnek tanuló lány maga árulta el. Úgy tudni, hogy az idei a családi nyaralást is az új párja miatt hagyta ki. Közben kiderült, hogy egy nála 10 évvel idősebb, 29 éves labdarúgóról van szó, aki a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatában játszik.
Larát egyre többször látták Kazincbarcikán, ahol a stadion környékén is feltűnt. Augusztus közepén pedig már mérkőzésen is ott szorított párjának. Sőt, egy 24 óráig látható Instagram sztoriban egy kissé rejtélyes fotót is megosztott, amelyen éppen csókot váltanak a pálya szélén.
Mint a Boon.hu írja cikkében, már a fotó és az adatok alapján is lehetett sejteni, de időközben csapatközeli információból is úgy értesült a portál, hogy Szekszárdi Tamásról van szó. Az öccsével együtt a Barcika hátvédsorát erősítő Tamás Pakson kezdte a pályafutását, de megfordult Siófokon, Vácon és Nyíregyházán is, illetve tavaly Szolnokról igazolt Kazincbarcikára.

Hivatalosan még sehol nem jelentek együtt és erősítették meg a szerelmüket, de vélhetően ez sem várat már magára sokáig.
Bulvár-celeb
- Varrógéppel érkezett a Kincsvadászok VIP-be Kapócs Zsóka (videó)
- Kimosta, mégis bűzlik a törölköző? Így lesz újra jó illatú!
- Mutatjuk, hogyan lesz fényes a csempe súrolás nélkül
- Mik az inzulinrezisztencia tünetei? Ezekre a jelekre érdemes figyelni!
- A Metallica kétszer is fellép Budapesten, a Pantera lesz az egyik vendégzenekar