Bulvár-celeb

2023.10.31. 15:27

Fizetés nélkül távozott egy magyar színész egy benzinkútról

Teletankolta az autóját, aztán elhajtott.

MW

Fotó: Pixabay

Különös esetről számolt be a Bors egyik olvasója. Mint elmondta, vasárnap este az egyik Pesti úti benzinkúton volt éppen, amikor észrevette, hogy rengeteg rendőr van a helyszínen.

Ameddig a tankolásra várt, beszélgetni kezdett egy hölggyel, aki elmesélte neki, hogy azért van a helyszínen annyi rendőr, mert egy népszerű magyar színész-énekes, miután teletankolta igencsak jellegzetes és óriási terepjáróját, fizetés nélkül elhagyta a helyszínt. 

"Én már csak a végkifejletre értem oda, vagyis arra, hogy a rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel az esetről és éppen a kamerafelvételeket nézték az irodában.

A hölgy, akivel beszéltem viszont az egészet látta és azt is elmondta, hogy kit is keresnek a rendőrök az „elhajtás” miatt.

Egy meglehetősen híres és kisportolt színészről van szó, aki a szemtanú szerint feltehetően véletlenül hajtott el. 

Amolyan black out-ja lehetett, vagyis simán csak figyelmetlen volt, mert telefonált, miközben tankolt. Velem is esett már meg hasonló."

 – mesélte a Borsnak az olvasó, aki elmondta, az eset után még csaknem 20 percig a benzinkúton maradt és várt, hátha visszajön a sztár és kiegyenlíti a számlát. Erre azonban nem került sor.

"Ahogy hallottam, megtették ellene a feljelentés, hiszen figyelmetlenség ide vagy oda, a lopás mégiscsak megtörtént, még ha szabálysértési értékhatáron belüli is a kár." – mondta.

A lap természetesen megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, akik a következőket írták:

„Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályra érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy 2023. október 29-én 22 óra körül, Budapest XVII. kerület Pesti úton lévő töltőállomásról egy férfi fizetés nélkül távozott. A BRFK szabálysértési eljárást indított lopás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.”

A benzinkutat üzemeltető cég közben azt is megerősítette, hogy valóban arról a bizonyos magyar színészről van szó, de azóta az okozott kár megtérült és a feljelentést is visszavonták.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!