Bulvár-celeb

2023.12.11. 01:05

Karapancsev Kristóf nyerte a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadát

Majka versenyzője lett a legjobb.

Forrás: TV2

Véget ért a küzdelem, az október eleje óta tartó élő show-k hosszú sorának végén végre megkoronázták a TV2 tehetségkutatójának, a Sztárban Sztár leszek! című műsornak a győztesét. A vasárnap esti döntőben négy énekes mérette meg magát: Majoros Péter versenyzői, Szologjan Edgar és Karapancsev Kristóf, Köllő Babett mentoráltja, Nagy Alexa, valamint Pápai Joci tehetsége, Széchenyi Lili pedig mindent meg is tett azért, hogy az övé legyen az idei legjobb utánzónak járó cím.

A győztes Korda Györgyöt is utánozta a döntőben
Forrás: TV2

Az előadók a fináléban szólóban és egy duettel is a színpadra léptek, Nagy Alexandra Nagy Feróval, Karapancsev Kristóf Balázs Klárival, Szologjan Edgar Veres Mónika Nikával, Széchenyi Lili pedig Molnár Ferenc Caramellel próbálta elnyerni a nézők szimpátiáját, ugyanis a döntőben a mesterek már nem pontoztak.

Az első körös szavazás végül Szologjan Edgar számára jelentette a búcsút, aki így a negyedik évad negyedik helyezettje lett. A következő visszaszámlálást követően az is kiderült, hogy a harmadik helyen Nagy Alexa végzett, így Karapancsev Kristóf és Széchenyi Lili között dőlt el a fődíj sorsa.

Végül Karapancsev Kristóf nyert.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!