Bulvár-celeb

2024.05.28. 13:28

Gáspár Zsoltit műteni kellett

Nagy volt a baj, sürgősen operálni kellett Gáspár Zsoltit.

MW

Forrás: TV2

A Farm VIP házigazdáját év elején kellett megműteni, aztán olyan problémája akadt, ami csak műtéti úton volt kezelhető. Akkor csak szűkszavúan annyit árult el, hogy az orvosa műtéti beavatkozást javasolt. Bár nagyon félt, mégis belátta, hogy nincs más megoldás és túlesett két életmentő műtéten is az elmúlt pár hónapban.

Elég problémás volt a januárom. Elmentem a salgótarjáni kórházba, ahol elküldtek négy-öt vizsgálatra. Elmentem röntgenre, ultrahangra, szűrővizsgálatra, utóbbi pedig nagyon fontos, mert akkor jön rá az ember, hogy probléma van az emberi testben.

Először azt mondták, hogy a kipufogómmal van probléma. Mondták, hogy meg kell tükrözni, amit meg is csináltak, kiszedtek egy polipot is. Majd később a vállam esténként szúrt, vizsgálatok után pedig kiderült, hogy leszakadt az izom, amit vissza kell varrni. Mondom másfél hónapon belül kétszer altatnak, elfelejtek mindent. Jelenleg karvédőt hordok, amit csak fürdésnél tudok levenni" - nyilatkozta korábban a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában. Azóta viszont kiderült, hogy harmadjára is megoperálták a Farm VIP gazdáját, mivel nem tartotta be az orvos utasításait.

Ha van valami, amitől rettegek, na az a műtét. De nem volt mit tenni, altatásban elvégezték az operációt. A doki elmondta, hogy utána pihenni kell, nem szabad megerőltetnem magam.

Nem tudtam megállni, hogy ne ugyanúgy éljem az életem, ahogy előtte. Meg is lett a baj! Úgy eldurvult a helyzet, hogy harmadjára is operálni kellett" - vallotta be Gáspár Zsolti a Borsnak, hogy nemrég újabb műtéten esett át, de most sem pihen, hanem az országot járja a gyereknap miatt, hiszen több mint negyven településen oszt szét a rászoruló gyerekek között ajándékcsomagokat.

Viszont az orvosa utasítására egy speciális párnát használ, amikor úton van, hogy elkerülje az újabb operációt, de azt kizártnak tartja, hogy emiatt ágyhoz kötött legyen, és ne úgy élje az életét, mint előtte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!