Bulvár-celeb

2024.06.04. 12:09

A kétgyerekes anyuka majdnem belehalt, hogy kavics ment a cipőjébe (videó)

Egy kirándulás után napokig kómában feküdt, majdnem belehalt a vérmérgezésbe.

MW

Illusztráció

Ágnes kirándulni ment a kislányával fél évvel ezelőtt, amikor egy kavics belement a cipőjébe és feltörte a lábát. Később kiderült, hogy a nő vérmérgezést kapott, amibe majdnem belehalt. Két héten át minden nap meg kellett műteni, az izmok is hiányoztak a lábáról, ezért még járni is újra kellett tanulnia. Az édesanya szinte csoda, de felépült, sőt már egy futóversenyen is volt.

„Itthon elkezdtem kenegetni, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, de nem gyógyult csak egyre nagyobb lett a seb”

– mondta a Tényeknek Kucseráné Dancsó Ágnes.

A baj ezután jött. Ági egy hét után már lábra sem tudott állni, kórházba került. Vizsgálatok hosszú sora előtt állt. Majd egyetlen éjszaka alatt feldagadt és belilult a lába. A nőt két hétig tartották mélyaltatásban, ami alatt minden nap megműtötték.

„És akkor elkezdték kiszedegetni azokat a részeket a lábamból, amiket megevett ez a baktérium, merthogy utána sikerült kideríteni, hogy azon a kövön, ami feltörte a lábamat, azon feltehetően volt egy fertőzött állati ürülék, ami bekerült a véráramba és így kaptam vérmérgezést”

– részletezte.

Az édesanya több mint négy hónapig küzdött nap mint nap. Az, hogy ma már járni tud, szinte csoda, ugyanis nemcsak a lábát veszíthette volna el a fertőzés miatt, de akár bele is halhatott volna.

Azóta fél év telt el, már újra megtanult járni, és szép lassan elhiheti, hogy teljesen felépül ebből a szörnyű fertőzésből, amit még az orvosai is csodának tartanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!