a munka becsülete

2018.05.25. 14:28

Kövér László: becsülete van az értékteremtő szakmunkának

Az értékteremtő szakmunka becsületéről beszélt egyebek mellett az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben, ahol az áprilisi XI. Szakma Sztár Fesztivál országos szakmai tanulmányi verseny győzteseit köszöntötték, és átadták a szakmánként első három helyezettnek, felkészítőiknek és tanáraiknak az emléklapot.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a jó szakmunka, szaktudás felértékelődik a gazdaságban, ugyanakkor a történelmi örökségből adódó, Európa keleti és nyugati fele közötti bérszínvonalbeli különbségeket az elmúlt két kormányzati ciklusban csak mérsékelni lehetett, megszüntetni nem.

Szakértői becslések szerint 1990 óta Kelet- és Közép-Európából több mint 25 millió, 25-40 év közötti munkavállaló ment Nyugat-Európába dolgozni, akik képzésére – szülőföldjükön – ezermilliárd euró feletti összeget fordítottak.

Mindez súlyos demográfia, gazdasági és társadalmi hátrányt okoz Kelet- és Közép-Európa országainak – mondta. Hozzátette, a magyar gazdaság- és társadalompolitikának éppen az a célja, hogy minél nagyobb arányban maradjon helyben a szülőföldön megtermelt haszon, így abból nagyobb arányban részesülhetnek a munkavállalók.

Kövér László hangsúlyozta, a Parlament épülete megtestesíti a korábbi korok világszínvonalú magyar szaktudását, az Országház építésében több mint 50 szakma képviselői vettek részt.

Parragh: Egy jó szakma felér egy diplomával

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, a Szakma Sztár Fesztivál évek óta folyamatosan bővül, az idén 43 szakmában versenyeztek a fiatal szakmunkások, jövőre az agrárium belépésével a szakmák száma közelíti majd az 50-et. Megismételte korábbi kijelentését: egy jó szakma felér egy diplomával, a munkaerőpiacon jelentős kereslet van a szakképzett munkaerő iránt.

A kamara tájékoztatása szerint az országos szakmai versenyeket közvetlenül 840 közreműködő, illetve 500 szervezet együttműködése segítette.

A Szakma Sztár Fesztiválra az idén hozzávetőleg 15 ezer látogató jutott el, ebből mintegy 9 ezer diák a területi kamarák szervezésében. Több mint 70 százalékuk az általános iskolákból érkező 6-7-8. osztályos, közvetlenül pályaválasztás előtt álló fiatal volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában