Kedvező körülmények

2018.08.19. 13:58

Ősz elején is teremhet hazai dinnye

Szeptember második feléig is elnyúlhat a dinnyeszezon a következő évektől a meleg időjárásnak köszönhetően, ami nemcsak a fogyasztóknak, de a termelőknek is nagy lehetőséget jelentene, mivel az exportpiacokon könnyen értékesíteni tudják a kései termést.

Görögdinnyét pakolnak munkások egy dinnyeföldön a Heves megyei Csány közelében 2018. július 2-án.

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Akár már jövőre hosszabb lehet a dinnyeszezon Magyarországon, a jelenlegi augusztus végi, szeptember eleji termelést már az első őszi hónap második feléig is kitolhatják a termelők – mondta a Magyar Időknek Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti országos osztályának elnöke.

Ennek oka, hogy

a felmelegedő időjárás – a megfelelő technológiák alkalmazása mellett – már lehetővé teszi a szezon meghosszabbítását.

Ez nagy lehetőséget jelent a gazdáknak is, mivel magas exportáron értékesíthetik a termést Európa számos országában – magyarázta. Épp ezért a technológiai feltételekről, az elérhető fajtákról ennek érdekében a következő hónapokban felkészítő kampány segíti a termelőket.

A kontinensen hazánk a legnagyobb dinnyetermesztő a mediterrán országok után, viszont a szezon nem egyformán alakul – mutat rá a lap cikke. Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban már május elején kezdődik a dinnyeszezon és jellemzően július végéig tart, az export júniusban és július elején a legnagyobb a déli országokban.

Mint írják, Magyarországon júliust és augusztust nevezhetjük a főszezonnak, amely hagyományosan szeptember elejéig, Lőrinc napjáig tart, így a hazai exportárak emelkednek a nyár vége felé. Mártonffy hangsúlyozta: mivel Európában a nyár végére már elfogy a dinnye, ezért a meleg szeptemberi időszakban, hosszabb hazai szezonnal – magas felvásárlási árak mellett – jelentős piaci lehetőségekre tehetnek szert a gazdák, és a fogyasztók is hosszabb ideig vásárolhatnak magyar dinnyét.

A szakember ugyanakkor elmondta,

ahhoz, hogy a szezon hosszabb legyen, szükség van a megfelelő technológiai felkészülésre mind a termelésben, mind a fajtaválasztásban.

Ehhez már rendelkezésre állnak az eszközök, ezért a kamara ősszel országjáró kampányt indít annak érdekében, hogy már jövőre, ha nem is az összes termőterületen, de egyre több helyen már a szeptember közepéig elnyúló szezonra is felkészülhessenek a gazdálkodók.

Mártonffy Béla kiemelte: rendelkezésre állnak olyan fajták, amelyek ebben az időszakban jól termelhetők, és a termelési technológiában is van eltérés, valamint az ültetés időpontja is meghatározó. Példaként említette a fóliatakarást, a növények oltását vagy a csomagolási, tisztítási technológiák modernizálását, de az őszi kamarai felkészítő roadshow-n logisztikai ismereteket is elsajátíthatnak a termelők.

„Az elmúlt években határozott fejlődésen ment keresztül a dinnyeágazat Magyarországon, köszönhetően a 2010-ben indult dinnyetermesztést támogató minisztériumi programnak” – emlékeztetett a kamara kertészeti vezetője. Ennek köszönhetően folyamatosan nő a terület, az idén már ötezer hektáron termeltek dinnyét a gazdák hagyományosan Békés, Baranya, Tolna–Fejér, Jász–Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben.

A mennyiség 190-200 ezer tonna körül alakulhat, és a minőség is kiváló.

Mártonffy Béla a kedvező folyamatok közül kiemelte, a dinnyepromócióknak, kampányoknak köszönhetően az éves fogyasztás átlagosan – időjárástól függően – fejenként 12-15 kilogramm hazánkban, évről évre emelkedik. Az itthon megtermelt dinnye 40 százalékát exportáljuk, a többit hazai fogyasztásra termelik.

Az itthoni felvásárlási árak ebben az évben egyenletesek voltak, és a korábban nagy piaci károkat okozó dinnyekartell sem fordult elő a nagy üzletláncoknál – tette hozzá Mártonffy Béla.

Borítókép: Görögdinnyét pakolnak munkások egy dinnyeföldön a Heves megyei Csány közelében 2018. július 2-án.

Forrás: MTI / Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában