javaslatok

2019.11.06. 09:59

Az elektronikus fizetési lehetőségek bővítéséről tárgyalt a versenyképességi tanács

A javaslatok a készpénzhasználat visszaszorítását célozzák.

Varga Mihály pénzügyminiszter a tanács ülését követően elmondta: Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a lakossági készpénzállomány nagysága, mintegy 6500 milliárd forintot tesz ki.

A javasolt intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni.

Az ülésen az elektronikus fizetési lehetőségek bővítése mellett a szakképzés és felnőttképzés átalakítását is tárgyalták, és szót ejtettek a digitalizáció alakulásáról is.

A miniszter elmondta: az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd.

Az egyik javaslat szerint megvizsgálják a nyugdíjak és a szociális transzferek bankszámlára utalásának lehetőségét. Javasolják, hogy az öt fő feletti cégeknél a munkabérek utalása kötelezően elektronikusan történjen.

A tanács azt is szorgalmazza, hogy az online kasszát használóknál a magánszemélyek számára biztosított legyen a bankkártyás fizetés.

A vállalkozások közötti utalásokat bizonyos összeghatár felett kötelezővé tennék, csökkentve ezzel a készpénzfizetés lehetőségét.

„A vállalkozás és magánszemélyek közötti készpénzfizetés korlátját is bevezetnék” – fejtette ki a miniszter.

A szociális számla bevezetéséről is tárgyalt a tanács. A miniszter megjegyezte, hogy a

nyugdíjaknál már több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik folyószámlára kérik a nyugdíjukat.

A tanács legközelebbi ülése november 19-én lesz, ennek témája egyebek között a banki digitalizáció és a külföldi működőtőke-beáramlás értékelése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában