jegybank

2020.03.30. 14:30

Matolcsy György: aki nyer, az nagyot nyerhet a kilábalással

Felértékelődik a hatékony állam és kormányzás, a gyors döntéshozatal, az innovatív vezetés és az együttműködés.

Budapest, 2020. március 10. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Drámaian indult a 2020-as évtized, a hét napsütéses évre következő hét borúsabb év mindig nehezebb, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest – írta a növekedés.hu megjelent legújabb cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Kiindulásként sorra veszi, amit a 20-as évtized alapvető vonásai közül már tudhatónak ítél. A 21. század 20-as évei a politika terén rokonságot mutathatnak a 20. század 40-es éveivel.

A második világháború és a hidegháború első szakasza helyett most jellegében új összeütközések sora érkezhet.

Gazdaságilag rokonságot mutathatnak az 1970-es évekkel, az 50 éves történelmi ciklus gazdasági és pénzügyi felfordulásokat ígér. Ázsiához és az angolszász világhoz képest megállíthatatlannak tűnik az Európai Unió hanyatlása.

Az új jellegű háborúk innovációs forradalmat hoznak a technológia, a pénz, a kormányzás és a politika terén.

Új szövetségi hálók alakulnak ki. Felértékelődik a hatékony állam és kormányzás, a gyors döntéshozatal, az innovatív vezetés és az együttműködés – sorolja írásában Matolcsy György.

Az nyer, aki elhiszi, hogy eljött a korlátlan erőforrások – adat, energia, pénz – ideje és azokat fenntartható, „zöld” módon használja fel

– hangsúlyozza.

A növekedés kiemelt eszközei közé ugyanazokat sorolja, amelyekre – mint írja – „az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizedében, 2010 és 2019 között építettünk”: a magas beruházási ráta, erős fogyasztási dinamika, kétszámjegyű hitelbővülés, valamint a foglalkoztatásbővülés minden korcsoportban és képzettségi rétegben.

Végül a 20-as évtized új lehetőségeit szedi pontokba a szerző, egyebek közt ide sorolva, hogy mindenütt

a világban elindul az egészségügyi rendszer átalakítása, a válság felgyorsítja a döntéshozatalt a gazdaság minden szintjén, az újraindítás kulcsszereplői pedig az állami intézmények lesznek.

A jegybankelnök szerint a külföldi működő tőke beruházások a legfejlettebb új technológiákra összpontosítanak.

Beindul egy jelentős vállalati visszavásárlási hullám, amelynek révén hazai tulajdonba kerül vissza egy sor, korábban külföldi befektetők által lefedett terület, egyszersmind megindul a „kifektetési program”, azaz a magyar befektetők külföldi beruházásai.

Az elnök szerint

a magyar jegybank, az átalakuló bankrendszerrel együttműködve, képes lesz fenntartani a gazdaságtörténetileg kivételesen kedvező pénzügyi környezetet és célzott hitelprogramjaival pénzbőséget teremt az üzleti szektor számára.

Matolcsy György azt várja a következő évektől, hogy kiépülnek és felgyorsulnak a „vállalkozói liftek”, vagyis tömegessé válik a sikeres mikro vállalkozások kis- és közepes vállalatokká emelkedése, a közepesek nagyvállalattá válása és láthatóvá válnak új, magyar tulajdonú multinacionális vállalatok.

Ma nem ismert technológiákból – ezek között már jelentős számban magyar szabadalmakból – jöhet majd a magyar növekedési többlet, tehát a gazdasági felzárkózás jelentős része.

„Szabó Dezsőtől megtanultuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Tegyük hozzá, hogy minden ma élő magyar egyben a következő évtized lehetőségeinek a megragadásáért is felelős” – zárja a növekedés.hu portálon megjelent írását Matolcsy György.

Borítókép: Illusztráció / Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában