Technológiaváltó támogatási program

2021.06.13. 12:30

Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

„A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni” – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként 10 és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.

Az összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását.

A megjelent első, 100 milliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt 10 nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat – írták.

A felhívás kedvezményezettjei azon, legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá – tették hozzá.

A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlanberuházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

A támogatási intenzitás az 1. szakaszban várhatóan 45-70 százalék között alakul

- áll a közleményben.

További információk és a pályázati felhívás a https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-ginop-plusz-121-21-felhvs oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) tájékozódhatnak személyre szabottan a részletekről – közölte az ITM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában