Segítség a mikrovállalkozásoknak

2021.11.26. 15:29

Megjelent a vidéki turizmust támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium.

Mint a közleményben írták,

a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70 százaléka lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására december 8-tól lesz lehetőség. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott a minisztérium.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik