Kereskedelem

2021.11.29. 15:25

Stabil évet zárhatnak a kiskereskedők

A kiskereskedelmi forgalom visszanyert lendülete a minimálbér megemelésével, a személyi jövedelemadó visszatérítésével vagy a tizenharmadik havi nyugdíjjal a jövő év elejére is átmenthető – mondta a Világgazdaságnak Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent interjúban az államtitkár elmondta:

a kiskereskedelemnek idén szeptemberben sikerült felülmúlnia a forgalom tavaly januári volumenét, az utolsó negyedév pedig hagyományosan a legerősebb időszak a szektorban.

Októberben a különböző kedvezményes akciók, kuponnapok, novemberben a Black Friday, decemberben pedig a karácsonyi vásárlások pörgetik fel a forgalmat. Arra lehet számítani tehát, hogy az idén a 12 hónapos teljesítményük alapján stabil évet zárhatnak a kiskereskedők. Az így visszanyert lendület a minimálbér megemelésével, a családok személyi jövedelemadójának visszatérítésével vagy a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetésével a jövő év elejére is átmenthető lehet – közölte.

Az államtitkár az újra kötelező maszkviselésről azt mondta, hogy nem hiszi, hogy a mostanra már megszokott kötelezettség önmagában bárkit is távol tartana az üzletektől. Aki az egészségét féltve nem szívesen mozdul ki otthonról, a webshopokból szinte mindent beszerezhet anélkül, hogy emberek közé kellene mennie.

Az online és csomagküldő értékesítés 2020-ban lépte túl először az 1000 milliárd forintot. Idén újabb rekord dőlhet meg, hiszen a statisztikai adatok szerint már az év első kilenc hónapjában 927 milliárdot költöttek az elektronikus kereskedelemben a vevők, amely az ünnepi felkészülés időszakában mindig kiemelkedően teljesít. A webshopok havi forgalma a legutóbbi tizenegy hónapból hétben haladta meg a korábban soha el nem ért 100 milliárd forintot. Nem lenne nagy meglepetés, ha még az idén megdőlne a mintegy 140 milliárdos havi csúcs is – ismertette Cseresnyés Péter.

Arra a kérdésre, hogy az üzemanyagár 480 forinton történő befagyasztása hogyan hat a kiskereskedelmi forgalomra, Cseresnyés Péter elmondta: a magyar családok és vállalkozások érdekében meghozott döntéssel a kormány tompítani tudta a nyersanyagárak hirtelen, szélsőséges változásainak hatásait. Részben a gondosan kialakított részletszabályoknak köszönhetően sem kínálati, sem keresleti oldalról nem várható változás a benzinkutakon, ahogy az eddigi tapasztalatok szerint az ellátás biztonsága is töretlen. A benzinárak elszabadulásának és azt a teljes palettán szinte törvényszerűen követő áremelkedéseknek elejét vették, így ez 2021 végén biztosan nem gátolja a kereskedelem teljesítményének tartós visszarendeződését – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában