Jó arány

2022.07.09. 13:00

TIM: már 16 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka program támogatásával

Már 16 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-vel.

A közleményben idézték Kutnyánszky Zsoltot, a TIM iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkárát: "az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően a 25 év alattiaknak még inkább megéri a vakáció alatt munkát vállalniuk. A Nyári diákmunka program 2013 óta bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták szünidei foglalkoztatását. Az idei felhívásban mostanáig megkötött 3500 szerződés alapján 16 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban több mint 1,7 milliárd forint állami hozzájárulással."

A programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható.

A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra, ezt eddig több mint 19 ezren tették meg.

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Mostanáig 3560 munkaadótól 3885 kérelem érkezett be 17 736 diák foglalkoztatására több mint kétmilliárd forint támogatási igénnyel - tették hozzá.

A közlemény szerint ötből négy esetben önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.

Már több mint háromezer diák szerezhet gyakorlati munkatapasztalatot a turizmus-vendéglátásban, szállodákban, éttermekben, fagylaltozókban besegítve az idegenforgalmi főszezonban. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át - írták.

A tárca szerint a legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, a legtöbb megkötött szerződéssel Szabolcs-Szatmár-Bereg büszkélkedhet. Ezernél több támogatott fiatal dolgozik Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak.

Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók - áll a közleményben.

Kutnyánszky Zsolt a közlemény szerint tudatta: "a kormány a Nyári diákmunka programban tavalyig több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott összesen közel 24 milliárd forinttal. Az idei kiírásra beérkezett igénylések máris meghaladják az eredeti, kétmilliárd forintos keretösszeget. A Technológiai és Ipari Minisztérium a múlt héten további közel egymilliárd forinttal emelte meg a rendelkezésre álló forrásmennyiséget. A kormány célja a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése. A 2010-es 56 százalékról már 74 százalékra tornáztuk fel a foglalkoztatási rátát, ezzel az európai sereghajtók közül az élvonalba törtünk előre. Az ún. legjobb munkavállalási korú népességben, a 25-54 éveseknél már 88 százalék fölötti a mutató. További tartalékok így a részmunkaidő és a távmunka elterjesztése mellett éppen a fiatalabb korosztályokban találhatók."

Borítókép: diákmunkások tankönyveket készítenek elő szállításra Üllőn, a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. központi raktárában 2020. augusztus 3-án (MTI/Illyés Tibor)

Címkék#diákmunka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!