Közlemény

2022.11.21. 18:34

A kormány korlátozza az intézményi és nagyobb lakossági befektetők betéteinek kamatait

Március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál - olvasható a gazdaságfejlesztési miniszter hétfői közleményében.

A bejelentés szerint semmi nem magyarázza, hogy egyesek olyan jövedelemre tegyenek szert, amelyet a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági ügyfelek nem érhetnek el. A piaci torzulás az elhibázott brüsszeli szankciókra vezethető vissza, az infláció ugyanis emiatt dönt csúcsot, amire válaszul a Magyar Nemzeti Bank kamatot emelt, egyes pénzügyi szereplők pedig a gazdaság működéséhez szükséges hitelezés és állampapír-vásárlás helyett kereskedelmi bankok közvetítésével jegybanki betétekbe helyezték a vagyonukat - írták.  

 

A 18 százalékos állami kamat kockázatmentesen magas jövedelmet biztosított, miközben a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betétesek mindössze 1 százalék alatti kamatot kapnak a látra szóló betétek és a folyószámlabetétek után. A bankok a hosszabb távú betétekre is csak 9-10 százalék kamatot fizetnek 

 

- tették hozzá.

A gazdaságfejlesztési miniszter a közlemény szerint ennek a gyakorlatnak a megszüntetését sürgeti. Az intézkedés hozzájárul a hitelezés és az állampapír-forgalmazás zavartalanabb működéséhez, források átirányításához a gazdaságba - írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában