Állásbörze

2023.06.29. 14:01

Új beruházásokkal tovább növelhető a hazai munkaerőpiac helyzete

A kormány célja, hogy 2030-ra a 20-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája elérje a 85 százalékot a jelenlegi 80 százalékról, ezzel Magyarország az unió élvonalába kerülhet – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Budapesten a Világgazdaság által szervezet állásbörzén.

MW

Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a munkahelyi balesetben elhunytak emléknapja alkalmából rendezett szakmai konferencián a Pest Vármegyei Kormányhivatal épületében 2023. április 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Az államtitkár az egynapos állásbörze megnyitója előtt tartott beszédében kiemelte,hogy 2010 óta a foglalkoztatottak száma 3,7 millióról 4,7 millióra emelkedett, ezzel sikerült elérni a kormány egyik vállalását, hogy tíz év alatt egymillió új álláshelyet hoznak létre. Hozzátette: ezt úgy sikerült elérni, hogy a közfoglalkoztatottak száma ugyanebben az időszakban 300 ezerről 70 ezerre csökkent, ami azt jelzi, hogy a növekedés dinamikáját a versenyszféra adta.

A munkanélküliégi ráta 2022 végére 3,6 százalékra esett, ezzel Magyarország az uniós élmezőnyben van 

– mondta.

Amíg 2010-ben a magas munkanélküliség, most a feszes munkaerőpiac okoz problémát a cégek számára. 

A legtöbb üres álláshely a feldolgozóiparban van, de az adminisztratív-szolgáltatási szektorban, illetve az egészségügy és szociális ellátás területén is jelentős a munkaerőhiány

 – jelezte.

Az államtitkár a munkaerőpiac kihívásai között a technológiai fejlődés, a digitalizáció és a munkaerőhiány mellett a piac szerkezeti feszültségeit említette, ami azt jelenti, hogy nem ott és nem annyi munkaerő áll rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne. 

A nyugati országokat is érintő egyik legsúlyosabb probléma a demográfiai helyzet romlása, amely súlyos kihívást jelent Magyarország számára is: 2030-ig várhatóan 300 ezerrel lesz kevesebb a munkaképes korú lakosság.

A munkaerő tartalék nagyságát nagyjából ugyanennyire, mintegy 300 ezer főre tette, ami régiónként eltérő képet mutat, és elsősorban az ország keleti vármegyéiben van még tér bővülésre. A cégek befektetési döntései előtt az egyik legfontosabb kérdés, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő számú és minőségű munkaerő 

–  mondta.

Mivel a magyar munkaerő mobilitása hagyományosan alacsony, ezért a munkahelyeket, beruházásokat kell ezekbe a térségekbe odavinni – tette hozzá.
Az ország keleti és nyugati régiói közötti olló az állástalanok arányát tekintve szűkült az elmúlt évtizedben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 2010-ben mért 20 százalékos munkanélküliségi ráta mára megfeleződött, miközben Győr-Moson-Sopron vármegyében ez most is 3-4 százalékon áll. 

A munkaerő tartalékok feltérképezésében, a regisztrált álláskeresők, inaktívak munkaerőpiacra bevonásában a helyi munkaügyi központokra nagy szerep hárul és ehhez képzések, támogatások szükségesek 

– fejtette ki.

Hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben jelentősen javult a fiatalok munkaerőpiaci helyzete, de még így is van tér javulásra. 

A munkanélküliségi ráta a 15-24 éves korosztályban 2010-ben még 30 százalék volt 18 százalékos foglalkoztatottsági szint mellett, mára azonban ez megfordult, és a fiatalok foglalkoztatottsági szintje elérte a 30 százalékot, ám még ez is 10 százalékponttal az uniós átlag alatt van

 – mondta.

Amíg a pandémia alatt a munkahely megtartó programok kerültek előtérbe, amelyek mintegy 400 ezer állás megmentését biztosították, addig jelenleg a munkahely teremtő támogatásokkal igyekszik a kormány bővíteni a foglalkoztatást. Az uniós és hazai finanszírozási bértámogatási programok keretében a bérek és járulékok akár 100 százalékát is biztosítja a kormány – fejtette ki.

Nagy népszerűségnek örvend a Vállalkozó Start II program, amelynek keretében 4,5 millió forint vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak az induló vállalkozások augusztus 1-ig. A pályázat feltétele, hogy legalább 12 hónapig működtetni kell a vállalkozást. A program első, már lezárult szakasza mutatja, hogy a pályázaton sikeres cégek 85 százaléka már második üzleti évét kezdte meg – mondta Czomba Sándor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában