Befektetés a jövőbe

2023.07.27. 10:32

Újabb milliárdos beruházás érkezik Magyarországra (videó)

Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

MW

Az idei év eddigi legnagyobb beruházásáról tárgyal Szíjjártó Péter

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: BORSOS MATYAS

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt. 

A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán 

– közölte.

Ez az idei évben bejelentett legnagyobb beruházás eddig. Ez a harmadik olyan beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel, és ezzel már biztossá válik azon vállalásunk teljesíthetősége, miszerint a tavalyi beruházási rekordot idén nemcsak meghaladjuk, hanem meg is duplázzuk

– húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos, a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek.

A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését, ami elősegíti, hogy Magyarország továbbra is azon kevés ország között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a gazdasági teljesítményüket. Mi több, a gyár csatlakozni fog az önkormányzati monitoring rendszerhez a levegő-, talaj- és vízszennyeződések megelőzésének garantálása érdekében

 – sorolta.

A vállalat nemhogy csak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab

– mutatott rá.

Majd ennek kapcsán kiemelte, hogy a Greenpeace az elsők között üdvözölte nemrég azt a bejelentést, amely szerint újabb nagy elektromos akkumulátorgyárat építenek az Egyesült Királyságban.

Ezért kérek mindenkitől majd óvatosságot és körültekintést akkor, amikor magvas véleményeket fogalmaz meg erről a beruházásról

– jelentette ki.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban.

Itt tenném fel a kérdést azoknak, akik az ilyen beruházások ellen érvelnek, hogy komolyan gondolják-e azt, hogy ezeket a beruházásokat más európai országba kellett volna elvinni? Komolyan gondolják-e azt, hogy nekünk, magyaroknak az lenne az érdekünk, hogy ezek a modern technológiával működő, a gazdaság növekedését hosszú távon biztosító gyárak, amelyek több ezer embernek adnak munkát, valóban más országok területén jöjjenek létre, és más országok húzzanak belőlük hasznot?

– mondta.

Továbbá úgy vélekedett, hogy ez a projekt is bizonyítja a keleti nyitás sikerét, ugyanis 2019 óta rendre ázsiai országból érkezik évente a legtöbb beruházás Magyarországra, így tavaly és a számok tükrében minden bizonnyal idén is Kínából.
Szijjártó Péter érintette az elmúlt évek rendkívüli nehézségeit is, felidézve, hogy az utóbbi időszakban kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, s szavai szerint ennek nyomán „minden eddiginél élesebben különül el innentől kezdve a győztesek és a vesztesek kategóriája”.

Azok az országok, amelyek majd megszerzik ezen új világgazdasági korszak legnagyobb beruházásait, győztesek lesznek, és mindazok, akik erre nem képesek, azok a vesztesek kategóriájába fognak kerülni

– figyelmeztetett.

Majd aláhúzta: 

kétségtelenül az elektromos autóipar nagy gyárépítései fogják meghatározni, hogy hol lesz gazdasági növekedés és hol nem, ráadásul ez nem csupán gazdasági, hanem környezetvédelmi ügy is, mivel a közlekedési szektor adja jelenleg a globális károsanyag-kibocsátás 14 százalékát.

Arról számolt be, hogy ezért óriási harc zajlik ezen beruházásokért, és egyes országok „tisztességtelen eszközöket” is bevetnek, például felbérelnek másokat, hogy „megtévesszék az embereket”, vagy hogy „kihasználják az emberek újtól való félelmét”.

Tavaly világszerte tízmillió elektromos autót adtak el, ami az értékesítés 14 százalékát teszi ki, majd az idei első negyedévben 25 százalékos növekedést jegyeztek fel, és valószínűleg exponenciális növekedés előtt áll az ágazat 

– tudatta.

A Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel a nyíregyházi Déli Ipari Park területén. 

Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés.

Az üzem lítium-ion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról a kontinens autóipari szereplőit.

A vállalatcsoportot 1997-ben alapították, központja Sencsenben található. Az elektromos járművekhez 2008-ban kezdett el akkumulátorokat gyártani. Termékportfóliója kiterjedt, számos energiatárolási technológiát és ahhoz kapcsolódó hardvert kínál az iparág ismert háztartási márkái számára. Gyárai Kínában és Indiában találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában