Jó hír

2024.03.12. 10:46

Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest

Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.

MW

Illusztráció

Forrás: Délmagyarország

Fotó: Karnok Csaba

A közlemény idézi Héjja Csabát, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzőjét, aki elmondta: a takarmányköltségek kedvező alakulása miatt a termelés költsége tavalyhoz képest jelentősen mérséklődött, ami a fogyasztói árakban is megjelenik.

Az ünnepet jellemző szezonális keresletnövekedés ellenére idén sem várhatók ellátási problémák. 

A hazai önellátottsági szint eléri a 80 százalékot, amit csúcsidőszakokban a kereskedelem importból egészít ki. Helyi szinten azonban nem zárhatók ki napi hiányok. A hatóságilag szabályozott módon 28 napos szavatossággal rendelkező tojás esetében ugyanis a készletek előre beszerzése - megfelelő tárolási körülmények mellett - nem jár minőségi kockázattal – emelte ki az Agroinform.hu.

Az elemzés emlékeztet arra, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon 2022-ben 2,5 milliárd darab tojást termeltek, 5,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 242 darab volt, ami gyakorlatilag megegyezik az előző öt év fogyasztási szintjével.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy 

a tojásárak jövőbeli alakulását számos tényező alakítja. A húsvét utáni időszakban a kereslet visszaesésére lehet számítani, amit az is erősít, hogy a falusi portákon tartott tyúkok is elkezdenek tojni, kiváltva a bolti, piaci beszerzések egy részét. Emiatt az árak rövidebb távon visszatérhetnek majd a jelenlegi 50-55 forintos szintre.

Hosszabb távon azonban elkerülhetetlennek látszik az árak emelkedése. A takarmányköltségek csökkenésével szemben ugyanis mind az eszközbeszerzések, mind az energia- és munkabérköltségek újra emelkedő pályán vannak, így egyre több termelőre jellemző, hogy a jelenlegi árak mellett ismét az önköltségi szint közelében kénytelenek termelni.

További kockázatot jelenthet a madárinfluenza, amelynek tömeges megjelenése továbbra is bármikor előfordulhat.

A jövő nagy kérdése, hogy a ketreces állattartás néhány éven belül várható esetleges betiltása miként fog hatni az ágazatra. A kisebb üzemek közül sokan várhatóan nem tudják majd végrehajtani a szükséges átalakításokat, a hazai önellátási szint fenntartása érdekében új kapacitásokat kell majd létrehozni

– tette hozzá a Héjja Csaba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában