2021.11.16. 10:36
Biztonsági kamera felvétele buktatott le egy sorozattolvajt
Lopás miatt 8 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a nőt, aki két év alatt hat ház udvarára is betört Esztergom-Kertvárosban. Volt, ahová többször is visszajárt lopni, és még a rendőrségi kihallgatás sem tartotta vissza a további lopásoktól.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A nő július 11-én az esztergom-kertvárosi vasútállomás biciklitárolójában egy leláncolt bicikliről leszerelte a sebességmérőt, a kormánytáskát, illetve az akkumulátoros ledes lámpát, amellyel összesen 28 600 forintos kárt okozott.
Az esetről egy biztonsági kamera felvételt készített.
A nő további hat, esztergom-kertvárosi lakótól is lopott.
Szintén júliusban kétszer mászott be egy ház udvarába, ahonnan kerti
díszeket lopott összesen 10 800 forint értékben. Egy másik ház elől egy biciklit vitt magával.
A nő azonban nem idén kezdte a lopást: már 2019-ben egy ház előkertjéből is vitt magával kerti díszt, ugyaninnen idén júniusban díszgombát lopott. A nő 2019 nyarán pedig egy ház előtt álló szemetestárolót vitt el, idén június végén pedig a nyitott kapun át bement egy udvarra és onnan gumilabdát lopott.
A rendőrök a nőt július 8-án kihallgatták, de ez nem tartotta vissza,
július 13-án egy újabb lakás udvaráról konyharuhát, ruhákat, seprűt, kést, és fésűt lopott, július 19-én éjszaka egy udvarról kardvirágot vitt el.
A nőt a bíróság július 7-én jogerősen 8 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását másfél évre felfüggesztette
– írja az Origo.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt