Borzalom

2022.07.13. 05:50

Szatyorba tette újszülött gyermekét, úgy szabadult meg tőle a múcsonyi nő

A csecsemő holtteste a több tíz kilométerre lévő Lyukóbányára került.

Döbbenten áll mindenki egy fiatal nő borzalmas tette előtt Múcsonyban. Itt szülte meg ugyanis gyermekét otthonában J. Gréta, majd a kicsit ezután egy zacskóba tette, az újszülött holtteste pedig a miskolci Lyukóbányára került - írja a Bors. Úgy tudni, hogy a hatóságokat a védőnő értesítette, azonban azt, hogy a baba teste hogyan került a közel 30 kilométerre lévő településre, egyelőre a helyiek sem sejtik. 

Az azonban bizonyos, hogy a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, tehát nem gyilkosság történt.

"Még mindig nem tértünk magunkhoz, mióta megtudtuk, hogy mi történt. Ismertük ugyan Grétát, és mindig is sejtettük, hogy valami nem stimmel nála, hiába volt érettségije és szakmája is, az anyukájáék  segítették őt, és mindenkire tapadt, és szerette, ha vele foglalkoznak az emberek. De azt, hogy ilyet tenne, rémálmunkban sem gondoltuk. Ha az a pici esetleg halva született is, nem értjük, miért tette ezt vele" – mondta Borsnak egy, a nőt ismerő környékbeli. 

Ők azt sem tudták, hogy a fiatal nő várandós, akkor lepődtek meg, mikor a rendőrség a napokban múcsonyi otthonában és édesanyja házában is kereste Grétát.

"Mi is csak utólag, a hírek után tudtuk meg egyáltalán, hogy terhes volt, pedig egy környéken élünk. Azt hallottuk, hogy nem is nagyon szerette volna, ha kitudódik, hasleszorítót is használt, viszont a védőnőhöz eljárt, tehát ha a helyiek előtt rejtegette is, volt, aki tudta, hogy várandós. Nem értjük, hogy a szülés után miért művelt ilyet, miért nem szólt a hatóságoknak, akik segíthettek volna" – tárták szét szomorúan a kezüket a helyiek. 

Állítólag olyannyira nem akarta, hogy tudjanak áldott állapotáról, hogy a szülés előtti napon még egy helyi piercingeshez is bejelentkezett.

"Mesélték, hogy a szülés körüli napokban még bejelentkezett egy piercingeshez, hogy hasi ékszert lövessen be magának, mintha mi sem történt volna. Valószínűleg a szülés miatt ide már nem ment el, de nem értjük azt sem, hogyan gondolta ezt az egészet" – mondták. Úgy tudni, a rendőrség hazaengedte a fiatalasszonyt, nem tartották bent a rendőrségen.

"A Miskolci rendőrkapitányság a rendkívüli haláleset körülményeit az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szabályai szerint vizsgálja" – válaszolta Varga Rudolf, a Miskolci Rendőrkapitányság sajtóreferense a Bors kérdésére. 

A helyiek nem örülnek, hogy az asszony hazatért.

"Ha nem gyilkolta is meg a kicsit, milyen ember az, aki a babája holttestét egy zacskóba teszi, ami később Miskolcon bukkan fel, ami majdnem 30 kilométerre van? Nem normális ez az egész, meg az sem, aki ilyet csinál, szóval nem igazán örülünk, hogy visszajött" – vélekedett egy helyi lakos.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!