2023.12.11. 15:02
Családi tragédia: két gyermek nézhette végig édesanyjuk haldokolását (videó)
A Boon-hu munkatársai Sajószentpéteren jártak, ahol a vasárnap éjszakai tragikus emberölési eset részleteit tudták meg.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Smeilov Sergey
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, Varga Rudolftól értesült a Boon.hu, hogy vasárnap késő este – 11 óra körül – érkezett a bejelentés a tevékenységirányító központba, hogy egy férfi megszurkálta élettársát.
A sajószentpéteri helyszínre érkező rendőrök egy életveszélyesen megsérült nőt találtak, többszörös késszúrásokkal testszerte. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de az áldozat a helyszínen meghalt.
Az elkövetéssel gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták és őrizetbe vették. A rendőrség emberölés miatt folytatja a nyomozást.
Két kisgyermek maradt szülők nélkül
Az öcsém leszúrta a feleségét
– mondta a gyilkossággal gyanúsított férfi testvére, majd hozzátette:
féltékenységből ölhetett, mert az elhunyt felesége Hollandiába dolgozott és több megcsalásra utaló jelet is tapasztalt.
Hangsúlyozta: teljesen tönkre megy az életük, mert két kisgyermek maradt hátra, akiknek a sorsa egyelőre kérdéses.
A teljes cikk és a helyszínen készített fotók IDE KATTINTVA tekinthetők meg!
Krimi
- Nagy erőkkel keresi a rendőrség a magyar keresztapaként is emlegetett Radnai Lászlót
- Depresszió állhat a Skóciában eltűnt ikrek tragédiája mögött?
- A Huszti ikrek édesapja kizártnak tartja, hogy gyermekei öngyilkosok lettek
- A terrorelhárítás csapott le arra a 15 éves győri diákra, aki nyilvános kivégzésre készült
- Örökre elaludt Mázli, a Jánoshalmán megkínzott kutya