Krimi

2024.02.22. 15:37

Magyar Közút: több munkatársuk halt meg a figyelmetlen autósok miatt

A Magyar Közút több munkatársa is megsérült az elmúlt hetekben.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorloff-KV

2000 óta huszonegy közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire az autósok miatt. A Magyar Közút Zrt. fokozott figyelmet kér a közlekedőktől.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felidézi, hogy az elmúlt hetekben is történt három, figyelmetlen autósok által okozott baleset, amelyben a cég négy munkatársa sérült meg.

Egy fertőszentmiklósi és egy polgári dolgozót csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek, és a munkaterületeket megfelelően jelezték fényjelzéssel és terelőkúpokkal. A baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe, és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is – írták.

A Magyar Közút több dolgozója is megsérült

Hozzátették: Győr-Moson-Sopron vármegyében a dolgozók út szélén álló járművét közéjük lökte a balesetet okozó jármű. Egyiküknek a bal lába sérült meg, egy másik munkatársnak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadiknak pedig eltört az egyik csigolyája.

Hajdú-Bihar vármegyében is a dolgozókat szállító tehergépjárműbe hajtott egy személyautó, majd a dolgozók közé csapódott. A balesetben az egyik dolgozó csigolyája eltört, a vétkes jármű vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett – tudatták.

A tragikus balesetek a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ezért azt kérik a közlekedőktől, hogy figyelmesebben vezessenek.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!