Nem megfesteni kell a képet, hanem lehozni

A fiatal autodidakta festőművésznek június 7-én nyílik második tárlata, és ez az esemény biztosan nem a feszengős, rosszul hangosított kiállításmegnyitók sorát bővíti majd. Az érdeklődők egy teaházi hangulatú, otthonos közegre számíthatnak, ahol alkotó és befogadó közvetlen és kötetlen beszélgetéssel oszthatják meg egymással belső történeteiket. Mivel Noémi művei belső képek lenyomatai, nemcsak a szemünk adta testrészünkkel és teszésünkkel, de teljes életutunkkal, lelki történeteinkkel is kapcsolódhatunk az alkotásokhoz. Ezek a képek egyedülállóak és mégis mágikusan közösek: az érzékeken túli soha-nem-konkrét, mindig-örök ábrái.

Noémi bölcsődei kisgyermeknevelőként dolgozik, két éve kezdett festéssel foglalkozni. A színek világa hamar többé vált számára, mint hobbi. A szimbólumokban különösen gazdag képi világ Noémi belső valósága, hiszen nem díszként vagy kulturális termékként, hanem öngyógyító folyamata részeként tekint rájuk. Mint mondja, a képeket théta-állapotban kapja, és amiket a tudat belső rétegeiben időzve látott, azt igyekszik önmagán átdolgozva kívül is láthatóvá tenni.

De mi is az a théta-állapot? Noémi azt mondja, hogy az agy többféle hulláma közül (a béta az ébrenlété, az alfa az agykontroll képviselői által is használt féléber állapot) a théta a legmélyebb tudatállapot-változás, a léleknek az a helyzete, amelyben hozzáférhet az intuitív térhez. „Innen tudunk ráhangolódni magunkra és másokra is. Ebben a térben lehetséges a gyógyítás is” – foglalja össze az alkotó. „Van, hogy táncmeditációt használok ennek az állapotnak az elérésére. Théta-állapotban általában képek formájában érkeznek meg hozzám benyomások, érzések, meglátások.

Megérzem, hogy mi az, amit meg kell festeni.”

A festés folyamata nem théta-állapotban történik, de ott is nagyon fontos a ráhagyatkozás, az elengedés ahhoz, hogy ezek a képek munka közben lassan átcsorogjanak az alkotón, és láthatóvá váljanak. „Meglátni egy képet, az egyetlen pillanat. Nem tudom teljesen pontosan visszaidézni, amit láttam: az apró részletek már a festés során válnak valóságossá.

Ehhez egy megengedő, nem gondolkozó, nem tervező állapotban kell festeni, hagyni kell megszületni magunkban az áramlást.

Ha ez sikerül, a kész mű valahogy mindig tökéletesebb, mert akkor tudjuk igazán lehozni a képet, amit kaptunk” – vallja Noémi.

Első hallásra talán nehéz elképzelni, pontosan hogy történik az intuitív festés. Akkor pedig végképp furcsállóan ráncolhatjuk a homlokunkat, ha arra gondolunk, hogy Noémi a kiállítás-megnyitóján mindezt a résztvevőkkel közösen tervezi megvalósítani. Már az első tárlatán is készített képet a látogatókkal együtt, az most munkahelye, a bölcsőde falát díszíti. A fiatal festőnőtől megkérdeztük azt is, hogyan zajlik pontosan egy ilyen közös alkotás.

„Fatáblákra szoktam festeni, most is ez fog történni. Viszek egy 50-x50 centis felületet, melyen már eleve rajta lesz egy nagyvonalakban előrajzolt, pirográf technikával beleégetett motívum. Ahogy beszélgetünk és cserélődnek a gondolatok – és a résztvevők kezében az ecset – , úgy nyeri majd el ez a képkezdemény a végleges arcát. Az lesz a feladat, hogy ami bennünk megszületik és beletesszük a képbe, arról képzeljük azt, hogy annak a személynek adjuk ezeket a színekbe öntött energiákat, aki végül majd sorsolás útján megnyeri a képet.”

Noémi képeit nézve az ember azt érezheti, hogy az alkotással foglalkozó ember tulajdonképpen csatorna, médium, egyfajta interface, akinek mind a láthatón túli, mind a látható világ felé nyitottsággal kell fordulnia, hogy áramolhassanak rajta keresztül a szavak, hangok, képek, dolgok. Nem véletlen, hogy Noémi így jellemzi a műveihez való viszonyát: a képeim arról szólnak, „amire engem tanítottak, miközben festettem, és a belső folyamataim, megértéseim lenyomatai lettek.” Példaként az Ösztön című festményét hozta fel.

„Épp az Erő című képet festettem már jóideje, sok hosszú és makacs elakadással. Odáig jutottam, hogy már annyira összegyűltem a kép felett, annyira görcsöltem rajta, hogy dühömben félredobtam, előkaptam egy teljesen üres vásznat, és elhatároztam, hogy most aztán senkivel és semmivel nem törődve csak azt festem le, ami jön, korrekció nélkül. Lendületből felkarcoltam egy madár-alakot, és már nyúltam is a radírért, hogy szimmetrikusra javítsam, amikor újra úgy döntöttem, hogy nem, ebben a képben semmi tudatosság és tetszeni vágyás nem lesz. Folytattam az alkotást, hol ujjal, hol ecsettel, csak hagytam, hogy az kerüljön a képre, ami épp akkor, spontán átmegy rajtam. Kimaradt minden tervezés, ösztönből dolgoztam – ezért lett ez a címe. Olyan erő köszönt vissza a kész képről, amilyet még nem tapasztaltam. Ez a festmény nekem az elengedés állapotát tanította meg.”

A belső folyamatokra való intenzív koncentrálás miatt az intuitív festészet magányos sportnak tűnik, Noémi azonban ezzel nem ért egyet.

„Noha saját folyamatokat festek meg, az egésznek akkor van csak értelme, ha amit megfestek, az nem csak az enyém. Ha más is nyerhet belőle, ha másnak is ad valamit. A művészet olyan dolog, amivel ad az ember.”

Ennek lehetnek tanúi mindazok, akik június 7-én ellátogatnak Szűcs Noémi kiállításának megnyitójára a budapesti Muse közösségi irodába. A képzőművész alkotásai sokak örömére immár nemcsak a lelket ajándékozzák meg: Noémi képei reprodukció formájában megrendelhetőek. A képeket az érdeklődők megnézhetik a művész közösségi oldalán az Alkotásaim mappában.

Borítókép: Szűcs Noémi és festményei.