Jótékonysági akció

2018.09.07. 11:08

Böjte atyáék koncertje megmutatja, hogy mindenkivel jobb a világ

Az idén 25 éve, Böjte Csaba által alapított Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb Velünk a Világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány együtt szervez jótékonysági koncertet szeptember 13-án a Papp László Sportarénában.

Budapest, 2018. május 9. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes beszél az általa alapított, árva gyermekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb velünk a világ! programot szervezõ Nem Adom Fel Alapítvány sajtótájékoztatóján a VIII. kerületi Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben 2018. május 9-én. Közös jótékonysági koncertet rendez szeptember 13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a fogyatékos embereket támogató Nem Adom Fel Alapítvány. MTI Fotó: Soós Lajos

Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány munkatársa az Echo TV Kultúrklub című műsorában azt mondta: a Jobb velünk a világ! program 2008-ban indult azzal a céllal és mondanivalóval, hogy a fogyatékkal élő emberek is segítségére lehetnek másoknak, így akkori jótékonysági koncertjükkel nem maguknak gyűjtöttek, hanem a Szent Ferenc Alapítvány által gondozott árva gyerekeknek. Elmondta, hogy most, 10 évvel később ismét az árváknak, a mára felserdült,

fiatal felnőttekké érett gyerekeknek gyűjtenek annak érdekében, hogy szakmát tanulhassanak, és a társadalomnak felelősséget vállalni tudó és akaró tagjai legyenek.

Dely Géza szerint minden segítség akkor jó, ha végigkíséri a segítettet addig a pontig, amíg önellátóvá nem válik: ezért ismétlik meg az együttműködést Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványával, a Családok éve keretében. Kifejtette: a Családok évében azokra is gondolni kell, akik nem családban nőttek fel. Hangsúlyozta, hogy az átlagos életkörülményekkel bíró, anyagi és egészségbeli stabilitással rendelkező emberek felelőssége az, hogy több mindent biztosítsanak azon embertársaik számára, akiknek mindez nem adatott meg.

Számos híres előadó állt az ügy mellé, a szeptember 13-i koncerten

fellép többek között az EDDA, a Republic, Presser Gábor, Ferenczi György, Oláh Ibolya és Szikora Róbert is.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes beszél az általa alapított, árva gyermekeket gondozó dévai Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb velünk a világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány sajtótájékoztatóján a VIII. kerületi Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben 2018. május 9-én.

MTI Fotó: Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában