NBI

2022.10.25. 18:52

Eltiltották a ZTE vezetőedzőjét a balhés meccs után

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén Ricardo Monizt, a ZTE FC holland vezetőedzőjét egy hónapra eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől.

Ricardo Moniz

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A szervezet honlapján jelezte, a szombaton lejátszott Zalaegerszeg-Budapest Honvéd mérkőzés kapcsán mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás indult szurkolói cselekményekért: 

a hazaiak esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, a fővárosiak esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt.

Az MLSZ kiemelte, minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál, amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt.

A Budapest Honvéd 2-0-ra nyert a ZTE vendégeként az OTP Bank Ligában, a találkozó második félidejének elején a pályán sportszerűtlen jelenetek játszódtak le. A két csapat játékosai között egy eset kapcsán dulakodás alakult ki, amely miatt Bognár Tamás játékvezető sárga lapot mutatott fel Manzingának (ZTE) és Szabó Alexnek (Honvéd), a két kezdeményezőnek. Közben a pályán tiltakozott Ricardo Moniz, a hazaiak vezetőedzője is, aki ezért piros lapot kapott. Az M4 Sport információja szerint a Honvéd-szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt feldúlt zalai tréner levezényelte csapatát a pályáról. Egyeztetés következett a játékvezető, Moniz és a Honvéd trénere, Tam Courts között. Ezt követően a hazai csapat az öltöző felé indult, de a lelátóról Dragóner Attila zalai sportigazgató is közbeavatkozott, végül pontlevonástól tartva a hazai csapat visszament a pályára.

Orbán Viktorig vagy az UEFA-ig menne az igazáért Moniz

 Moniz a holland NOS-nak adott interjújában még az MLSZ döntése előtt azt mondta,

 "ha marad a piros lap? Azt nem fogadom el! Ha kell, az UEFA-hoz megyek. Készen állok! – mondta Moniz, megjegyezve, attól sem zárkózik el, hogy Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez vigye az ügyet."

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában