Magyar-szerb

2023.10.10. 22:40

Sallai Roland: mindenki maximalista, mindkét meccset meg akarjuk nyerni

Mindkét soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét szeretné megnyerni a magyar labdarúgó-válogatott - jelentette ki Sallai Roland, a nemzeti csapat támadója.

MW

A magyar labdarúgó-válogatott: első sor b-j: Callum Styles, Kalmár Zsolt, Sallai Roland és Kerkez Milos, második sor b-j: Dibusz Dénes kapus, Szalai Attila, Loic Nego, Lang Ádám, Varga Barnabás, Willi Orbán, és Szoboszlai Dominik a Magyarország - Csehország barátságos labdarúgó mérkőzés elõtt a budapesti Puskás Arénában 2023. szeptember 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

"Mindenki maximalista, mindkét meccset meg akarjuk nyerni. Tudjuk, hogy ez nehéz lesz, hiszen a szerbek extra motivációval lépnek majd pályára, de fel fogjuk venni a kesztyűt. A célunk, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, ennek pedig fontos része ez a két találkozó" - nyilatkozta a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón a német Freiburg légiósa. 

A 26 éves futballista kiválóan kezdte az idényt klubjában, már négyszer is eredményes volt, és megjegyezte: 

bízik benne, hogy a szerbek elleni összecsapáson is gólt szerez majd, de természetesen a gárda sikere a legfontosabb. 

A szombati riválissal kapcsolatban hozzáfűzte, a szerbeknek biztosan nagyon fájt a magyar csapat belgrádi sikere, és vélhetően szeretnének revánsot venni ezért, de a magyarok készen állnak a feladatra és a Puskás Arénában a "12. játékos", azaz a közönség segítségével győzelemre törnek. 

A sérült Willi Orbán hiányzásáról Sallai azt mondta, 

ugyan egy kulcsjátékost kell nélkülöznie a szakmai stábnak, de számos "extra futballista" van a keretben, akik megoldhatják a pótlását. 

A válogatottba hosszú idő után került vissza Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia labdarúgója, aki sérülés miatt több mint fél évet hagyott ki. 

"Nagyon boldogan jöttem, dobogott is a szívem rendesen, visszagondolok ilyenkor a korábbi szép emlékekre. Úgy gondolom, fizikálisan utolértem magam, mindent megteszek, hogy bizonyítsam, helyem van a csapatban" - nyilatkozta Nagy, aki korábban a Nemzetek Ligájában Németország és Anglia ellen is gólt szerzett. 

Nagy Zsolt hiányzása óta beépült a csapatba a helyén futballozó Kerkez Milos, a felcsúti játékos azonban elárulta, nagyon jóban vannak a Bournemouth légiósával és inspirálja a teljesítménye, valamint bízik benne, hogy a fiatal hátvédnek is motivációt jelent az ő visszatérésre. 

A csoportjában négy mérkőzés után tíz pontjával élen álló nemzeti együttes szombaton telt ház előtt fogadja a rosszabb gólkülönbségükkel második szerbeket a Puskás Arénában. Három nappal később pedig az ötösben nyeretlenül sereghajtó Litvánia vendégeként a kaunasi Dariaus ir Giréno Stadionban lép pályára.

Gulácsi edzőmeccse miatt csak szerda este csatlakozik a válogatotthoz

Gulácsi Péter szerdai, lipcsei edzőmérkőzése miatt csak aznap este csatlakozik a szerbek elleni csoportrangadóra készülő magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezős keretéhez. 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének játékosai hétfőn délben találkoztak a telki edzőközpontban, és a 26 kerettag közül csak Gulácsi az, aki később érkezett. 

Az indoklás szerint a kapus klubja, az RB Leipzig szerdán edzőmeccset játszik, Gulácsi esetében pedig most az a legfontosabb, hogy hosszú sérülését követően minél több játékperccel rendelkezzen, a válogatott szakmai stábja a csapat és a kapus szempontjából is azt látta a leghasznosabb megoldásnak, ha még Lipcsében marad, és ezen a mérkőzésen ő áll az együttes kapujában. 

A játékosoknak Rossi hétfőn már tréninget vezényelt, a hétvégén pályára lépők regeneráló foglalkozáson vettek részt, a többiek pedig teljes értékű edzésmunkát végeztek. 

A kerettagok közül mindenki egészséges, így mindegyikükre számíthat a szakmai stáb. A válogatott programja kedden délután egy rövid sajtótájékoztatóval és egy edzéssel folytatódott.

Mihajlo Ristic nem játszhat

Mihajlo Ristic, a Celta Vigo hátvédje sérülés miatt kikerült a magyarok elleni szombat esti Európa-bajnoki selejtezőre készülő szerb labdarúgó-válogatott keretéből. 

A szerb szövetség honlapjának keddi híradása szerint Ristic a vasárnapi bajnoki mérkőzés hajrájában fájdalmat érzett a térdében egy rossz mozdulat után.

 Az orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy a belső oldalszalagja megnyúlt, ezért hét-tíz napig nem futballozhat. 

Korábban a Juventus támadója, Dusan Vlahovic is kikerült a keretből hátfájdalmak miatt, Stefan Mitrovic és Mihajlo Ilic pedig átkerült az U21-es válogatotthoz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában