SSL Gold Cup

2023.12.03. 19:35

Világbajnok a magyar csapat

Nagyszerű teljesítménnyel, a döntőt gyakorlatilag végig kontrollálva a Berecz Zsombor vezette magyar együttes győzött a Star Sailors League Gold Cup elnevezésű versenyen, amely a vitorlázók csapat-világbajnokságának is tekinthető.

MW

Berecz Zsombor, olimpiai ezüstérmes vitorlázó, a rendező Procelero SE szakosztályvezetője mond beszédet a Finndingi Európa-bajnokság eredményhirdetésén Csopakon 2023. május 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A végső helyezések a vasárnapi fináléban dőltek el, melyben a magyar hajó szinte végig vezetett és - a verseny honlapja szerint - az olaszokat, a hollandokat, valamint a spanyolokat megelőzve végzett az élen. 

Ezzel a magyar vitorlázás egyik legnagyobb sikerét aratta.

A nyártól szövetségi kapitányként is tevékenykedő Berecz Zsombor az ellenfeleknek azt ajánlotta: jöjjenek edzeni a Balatonra.

A Finndingiben világ- és Európa-bajnok hajós az MTI-nek elmondta,

 nagyon akarták a sikert, és tudták, hogy nyerhetnek.

"Azt mondtam a srácoknak, megvan írva a csillagokban, hogy mi fogunk győzni, csak be kell fejezni ezt a munkát. Hiszek a számok törvényében, márpedig a döntő futamok során az elsőben nyertünk, a másodikban másodikok lettünk, a harmadikban újra elsők, a negyedikben másodikok, tehát most az első helynek kellett következnie" - nyilatkozott Berecz Zsombor.

Hangsúlyozta, 

a csapat tagjai saját költségükön vettek részt a versenyen.

"Talán ez is volt az egyik erősségünk, mert az volt itt, aki nagyon itt akart lenni, mindent beleadva, félretéve családot, munkát, mindenki erre áldozta a szabadidejét" - fogalmazott.

Berecz Zsombor, aki 2018-ban kapta a felkérést a magyar csapat összeállítására, kiemelte, bár ez teljesen más típusú verseny volt, mint egy olimpia, 

ám a siker szinte egyenértékű egy ötkarikás éremmel. 

Ezt támasztja alá, hogy a kétszeres világbajnok és háromszoros Amerika Kupa-győztes, olimpiai bronzérmes Dennis Conner, az SSL Gold Cup amerikai tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: ez az a sportverseny a világon, amelyen a legtöbb olimpiai érmes indul egyszerre, egymás ellen.

Már a legjobb nyolc között a magyar volt az egyetlen olyan egység, amely tengerrel nem rendelkező országból érkezett. 

A szombati elődöntőből az új-zélandiakat és a franciákat megelőzve, a spanyolok mögött másodikként jutott tovább a döntőbe.

A Kanári-szigeteken rendezett eseményen a Sámánok elnevezésű együttes a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelembe, amely 56 nemzet csapatával indult. Minden résztvevő ugyanolyan SSL 47-es hajóval szállt vízre.

A magyar csapat kapitánya a tokiói olimpián Finndingiben ezüstérmes Berecz Zsombor volt.

A csapat teljes névsora:

Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor

Vitorlázásban is magyarok a legjobbak! írta közösségi oldalán Novák Katalin köztársasági elnök.

Hozzátette: 

óriási győzelmet és világbajnoki címet ért el a magyar csapat Berecz Zsombor vezetésével vitorlázásban.

“Ha elhiszed, hogy győzni tudsz, akkor nyerni fogsz. Ilyen egyszerű.” - mondta Berecz Zsombor. Elhitte, és győztek! Egy ország büszke Önökre! Magam is hajós vagyok, így külön öröm, hogy világbajnoki címhez gratulálhatok vitorlázásban - írta a köztársasági elnök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában