Remek hír

2024.03.30. 10:42

Végre kiderült, mikor és hol láthatjuk újra versenyezni Milák Kristófot

Az olimpiai bajnok, 200 pillangón világcsúcstartó Milák legutóbb tavaly áprilisban versenyzett, aztán eltűnt a szem elől.

MW

A győztes Milák Kristóf a 200 méteres férfi pillangóúszás döntője után a 125. úszó országos bajnokságon Kaposváron 2023. április 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

Pénteken fejeződött be Tenerifén a magyar úszóválogatottak háromhetes melegégövi edzőtábora, amely előtt még az is kérdés volt, hogy egyáltalán elutazik-e Spanyolországba az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf is, vagy marad itthon, és újra az edzője nélkül folytatja „csendes” felkészülését a párizsi olimpiára. Milák végül megjelent Ferihegyen, felült a gépre és Tenerifébe érkezve a társaival együtt munkába is állt, bár információk azóta sem érkeztek róla, a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán megosztott tenerifei fotókon sem szerepelt – írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, az edzőtábor pénteki zárónapjának estéjén derítette ki az SzPress Hírszolgálat, hogy 

régen várt visszatérőként Milák Kristóf is rajthoz áll az április 9-én kezdődő budapesti országos bajnokságon

. A BHSE 24 esztendős sportolója tavaly áprilisban, az akkor picit később, 19-én kezdődött, Kaposváron megrendezett ob-n versenyzett legutóbb, akkor a 200 pillangót ígéretes 1:52,88 perces idővel nyerte meg.

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában