Sztárbox

2023.12.06. 21:31

Fluor Tomi volt az „ösküi vezérszurkoló”, vizsgálatot indított a Médiahatóság

A várpalotai születésű rapper jó barátját, Istenes Bencét támogatta a Sztárboxban, és élő adásban kissé szabad szájúan fogalmazott. Az eset Istenes első mérkőzése előtt történt, azonban a napokban közölte a Médiahatóság, hogy megvizsgálja a történteket.

Veol.hu

Fluor Tomi nem fogalmazott finoman

Forrás: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló

Az NMHH szerint a műsorban „ismert médiaszereplők és celebek vívnak egymással ökölvívó-mérkőzéseket”, nem pedig sportolók, így az „nem minősül sportműsornak”, márpedig „az erőszakos tartalom propagálása, reflexió nélküli bemutatása veszélyeket hordozhat a gyermekkorú nézőkre”.

A Wellhello rappere úgy fogalmazott élő adásban: „mindent meg*****”.

A mizu című dallal 2011-ben berobbanó Fluor Tomi a Telex After című internetes műsorban nyilatkozott a szurkolásról.

– Ha azt mondta a Bence, hogy szurkoljunk, akkor szurkolni fogunk! Előre megbeszéltük az ösküi focicsapattal, hogy miket kell ordítani, és vezényeltem a mi kis B közepünket – mondta Fluor.

A hatóság szerint „megalapozottan feltételezhető, hogy az erőszakos jelenetek bemutatása, valamint a műsorszám időnként obszcén, trágár nyelvezete miatt a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta”. A most induló eljárásban azt vizsgálják majd, hogy megfelelő volt-e a műsor korhatár-besorolása. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!