Példaértékű munkát végeznek

2022.04.11. 14:01

Húsvéti kutyagolás az ajkai menhelyen

Mit adnak a kutyák? Mindent! Érdek nélküli szeretetet, ragaszkodást, történjék bármi is, mindig veled vannak, melletted állnak! – így érvel a négylábúak mellett Antal Laura, az ajkai Vahur menhely vezetője, ahol húsvéti kutyagolás elnevezéssel és rengeteg résztvevővel vidám ünnepi nyílt napot tartottak április 10-én, vasárnap. Kiderült, sokféle állatot befogadnak és megmentenek.

Kovács Erika

Antal Laura, az ajkai Vahur menhely vezetője Belzebubbal, egy keverék mentett kiskutyával, aki ma már boldogan él gazdáival Veszprémben

Forrás: Kovács Erika/Napló

Nagy volt a sürgés-forgás az ajkai menhelynél vasárnap, egymás után érkeztek a látogatók a húsvéti nyílt napra. A gyerekek lázas keresésbe kezdtek, ugyanis nekik egy-egy csokoládéval teli húsvéti csomagot rejtettek el a fűben a szervezők. A négylábúaknak pedig nagyok sok adományt hoztak az emberek, közte tápot, jutalomfalatot, meleg plédeket, utóbbi a hűvös napokon főleg a kiskutyáknak jön jól a kennelekben. 

A menhely területén igazi ünnepi piknikhangulat alakult ki, sorra hozták az érkezők az édes és sós házi süteményeket, a helyiek forró teát, kávét kínáltak. A kitűnő hangulatot érzékelték a menhely lakói is, akik elégedetten, nyugodtan nézték a jó kedélyű kavalkádot. Nagy örömmel fogadták, hogy sorra nyíltak ki a kennelek, és indultak egy kiadós sétára a négylábúakkal a felnőttek és a gyerekek a környéken. Egymás után vitték ki, majd hozták vissza a kutyákat, akiknek ez volt maga a boldogság! Az emberek arról is beszéltek, hogy az öröm, a szeretet kölcsönös, legszívesebben minden négylábút hazavinnének. 

Nagyon sok kisgyermekes család is eljött, többen elhozták házi kedvenceiket, és azokat a négylábúakat is, akiket ebből a menhelyből vitték haza nemrég, vagy még korábban, évekkel ezelőtt. 

Illés Bertalan feleségével és három kisgyermekével érkezett, majd a család arról beszélt, hogy ők is innen fogadtak örökbe kutyát, akit annyira megszerettek, hogy ma már családtagnak számít náluk a négylábú. Elmondták azt is, hogy nagyon szívesen jönnek ide minden alkalommal, mert szívügyük a kutya, az állatvédelem, és szerintük nagy elismerést, tiszteletet érdemel az a munka, amit itt a hét minden napján végeznek az állatokért. A család azt különösen lényegesnek tartja, hogy a kisgyermekeikkel együtt jöjjenek ki, hogy lássák a gyerekek azt, mi mindent kell tenni az árva négylábúakért, és mekkora jelentősége van az állatvédelemnek, a felelős állattartásnak, amit érdemes minél kisebb korban látni, megtanulni.  

Két éve mentették ki a menhely képviselői egy szaporítótól, leírhatatlan körülmények közül a kis Lucifert, aki már egy fiatal párnál, Kovács Viktóriánál és Kardos Lászlónál él. A kiskutyát most is elhozták magukkal, másik kutyájukkal, a kilencéves angol buldoggal, Honey-val együtt. – Lucifer szerelem volt első látásra. Amikor két évvel ezelőtt jöttünk a menhelyre, mert adományt hoztunk ide, egyszer csak odagurult hozzánk egy kis fekete gombóc. Nem akartunk újabb kutyát, de őt természetesen befogadtuk, nem tudtunk és nem is akartunk ellenállni neki - így érvelt Viktória. 

- Ahány kutya, annyiféle történet - jegyzi meg Antal Laura, a menhely vezetője, aki párjával, Lázár Györggyel együtt dolgozik a menhelyen. Laura Renátót, a nyüszítő kis csivavakeveréket melegíti a kabátjában, akit kéthetesen és az egész családjával, szüleivel, testvéreivel együtt fogadtak be, miután leadták őket. Az apakutyát ledobták egy teraszról, és annyira megsérült, hogy „kocsis kutya” lett belőle, és gazdikeresőként nyolcadmagával él Lauráéknál, akiknek hét saját kutyájuk van. 

A fiatal párnál macska, sün, teknős és gyakran mókus is kap átmenetileg szállást. A törpesün egy „félresikerült” karácsonyi ajándék volt, aki szintén Lauráéknál kötött ki. 

A menhely vezetője elmondta, mindig szerveznek külön programot az állatok világnapja, karácsony és húsvét alkalmából, hogy ilyenkor is együtt legyenek minél többen, mert számukra nagyon fontos a közösség. Céljuk továbbá, hogy népszerűsítsék a felelős állattartást, és bemutassák munkájukat. A példaértékű működést, a folyamatos fejlesztést érintő kérdésre azt mondta, mindig vannak terveik, céljaik, a megvalósítást összefogással érik el, amelyben kiemelt helyen állnak mások mellett Kotsy Mónika és Szigeti Szilvia, a két menhelyi alelnök, akiknél ideiglenesen mindig sokféle állat él, valamint az önkéntesek és a látogatók, a gyerekek, a felnőttek. Mindemellett alapvető jelentősége van annak, hogy folyamatosan hírt adnak az állatokról, így a gazdikeresőkről, a befogadókról a menhely közösségi oldalán. Nem véletlen, hogy a mostani húsvéti programra is az egész országból érkeztek hozzájuk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában