Megszállottak – vas(út)ból vannak az idegeik

Hamarosan kiderült, népszerűbb, látogatottabb lett, mint hitte, ismerősei közül sokan követni kezdték, megosztották bejegyzéseit, melyeket rengetegen láttak, s megkeresték az alapítót, csatlakozhatnak-e az oldalhoz szerkesztőként. Péter úgy gondolta, a változatosság az indulásnál jót hozhat, no persze figyelembe vette a képek, videók minőségét, meghúzva egy alsó limitet. Tíz esztendeje folyamatosan közzéteszik munkájuk (hobbijuk) eredményét, s ma már időnként híroldalként is működnek. De csak időnként.

– Nem ez a célunk, nem is volt soha, tekintve, hogy számunkra ebben nincs üzlet. Belefektetett pénz, energia és főként idő annál inkább – meséli Péter, akit 16 évesen csapott meg a mozdony füstje, de nagypapája révén már kölyökkora óta figyelte és számon (meg nyilván-) tartotta az autóbuszokat is. – Rengeteget agyaltam, milyen irányba menjünk el. Ja, igen, illik bemutatni a „kollégáimat” – így hívjuk egymást, mondja –, nos, lényegében alapító tagnak számít Feri bácsi a fővárosból, aki szinte mindent tud a tömegközlekedésről, hiszen nyugdíjas metróvezető. B. Tomi életét gyerekkora óta végigkíséri a tömegközlekedés, szintén fővárosi, informatikus. Soma – hozzánk hasonlóan – már diákként figyelgette a közlekedést, alapító tag ő is, ahogyan Benjámin, aki az északkeleti országrészből hozott új színfoltot oldalunkra, ő műszaki menedzser. Laci és Gábor a Dél-Dunántúlt képviselte egy időben, Dávid, aki vasúti szakember, az Észak-Dunántúlt. S ne hagyjuk ki egyetlen kolléganőnket, Krisztát sem a felsorolásból.

Az oldal időközben hatalmasat fejlődik. A mennyiség helyett a minőségre utaznak, és utaznak a szó szoros értelmében eleget, bár egyes helyeket autóval keresnek fel. – Ha már autók, Laci megszállottsága odáig vezet, hogy idővel egy különleges, saját autóbusz – egy Ikarus-prototípus – tulajdonosának vallhatta magát – folytatja Péter. Nekem ilyen szándékom nincs, én utazom, autózom, alkotok. És itt kapcsolódik be a hobbinkba a fotózáson, azok közzétételén túl a vasúti pályák bejárása, a felhagyott iparvágányok feltárása. Feltárás ez bizony kézzel-lábbal-eszközökkel, sokszor szó szerint azért, hogy egy-egy lépéssel tovább haladjunk. Ebben Dávid van nagy segítségünkre, fejében vannak a bejárandó pályaszakaszok. Üzemelő vasúti pályán nyilván nem bóklászuk, és részt veszünk balesetvédelmi oktatásokon, mert szerveznek olyat, kimondottan vasútfotósoknak. Sokan lettünk ugyanis az elmúlt 20-25 esztendőben. Van ebben nosztalgia, rajongás, értelmes és érdekes időtöltés, egyszóval minden.

– Mi a célunk? – gondolkodik el Péter. – Nem abbahagyni, mert már nem megy. Felkeresni azokat a helyeket, amiket még nem ismerünk, egyre szebb környezetben megjelentetni a járműveket a képeinken, és nemzetközivé tenni az oldalunkat. S nyilvánvalóan ápolni a kialakult barátságokat. Hiszen ismerjük egymás életét, családját, céljait. Ebben látom a jövőnket, s hogy a mennyiség helyett a minőségre összpontosítsunk. Mi kell ehhez? Kitartás, türelem, anyagiak – de elsősorban az, amiből a legkevesebb van: rengeteg szabadidő…