Avagy így épül fel egy kis közösség a nagy közösségi oldalon

2023.04.12. 11:00

Megszállottak – vas(út)ból vannak az idegeik

Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy tíz éve hozta létre Péter, az alapító tag tömegközlekedéssel foglalkozó, járműveket, szituációkat, rendezvényeket képekben és videókban dokumentáló oldalát.

Napló

Péter egy sajtókiküldetésen a kolozsvári gőzössel Fotó: Nagy József, a Magyar Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi elnöke

Hamarosan kiderült, népszerűbb, látogatottabb lett, mint hitte, ismerősei közül sokan követni kezdték, megosztották bejegyzéseit, melyeket rengetegen láttak, s megkeresték az alapítót, csatlakozhatnak-e az oldalhoz szerkesztőként. Péter úgy gondolta, a változatosság az indulásnál jót hozhat, no persze figyelembe vette a képek, videók minőségét, meghúzva egy alsó limitet. Tíz esztendeje folyamatosan közzéteszik munkájuk (hobbijuk) eredményét, s ma már időnként híroldalként is működnek. De csak időnként.

– Nem ez a célunk, nem is volt soha, tekintve, hogy számunkra ebben nincs üzlet. Belefektetett pénz, energia és főként idő annál inkább – meséli Péter, akit 16 évesen csapott meg a mozdony füstje, de nagypapája révén már kölyökkora óta figyelte és számon (meg nyilván-) tartotta az autóbuszokat is. – Rengeteget agyaltam, milyen irányba menjünk el. Ja, igen, illik bemutatni a „kollégáimat” – így hívjuk egymást, mondja –, nos, lényegében alapító tagnak számít Feri bácsi a fővárosból, aki szinte mindent tud a tömegközlekedésről, hiszen nyugdíjas metróvezető. B. Tomi életét gyerekkora óta végigkíséri a tömegközlekedés, szintén fővárosi, informatikus. Soma – hozzánk hasonlóan – már diákként figyelgette a közlekedést, alapító tag ő is, ahogyan Benjámin, aki az északkeleti országrészből hozott új színfoltot oldalunkra, ő műszaki menedzser. Laci és Gábor a Dél-Dunántúlt képviselte egy időben, Dávid, aki vasúti szakember, az Észak-Dunántúlt. S ne hagyjuk ki egyetlen kolléganőnket, Krisztát sem a felsorolásból.

Az oldal időközben hatalmasat fejlődik. A mennyiség helyett a minőségre utaznak, és utaznak a szó szoros értelmében eleget, bár egyes helyeket autóval keresnek fel. – Ha már autók, Laci megszállottsága odáig vezet, hogy idővel egy különleges, saját autóbusz – egy Ikarus-prototípus – tulajdonosának vallhatta magát – folytatja Péter. Nekem ilyen szándékom nincs, én utazom, autózom, alkotok. És itt kapcsolódik be a hobbinkba a fotózáson, azok közzétételén túl a vasúti pályák bejárása, a felhagyott iparvágányok feltárása. Feltárás ez bizony kézzel-lábbal-eszközökkel, sokszor szó szerint azért, hogy egy-egy lépéssel tovább haladjunk. Ebben Dávid van nagy segítségünkre, fejében vannak a bejárandó pályaszakaszok. Üzemelő vasúti pályán nyilván nem bóklászuk, és részt veszünk balesetvédelmi oktatásokon, mert szerveznek olyat, kimondottan vasútfotósoknak. Sokan lettünk ugyanis az elmúlt 20-25 esztendőben. Van ebben nosztalgia, rajongás, értelmes és érdekes időtöltés, egyszóval minden.

– Mi a célunk? – gondolkodik el Péter. – Nem abbahagyni, mert már nem megy. Felkeresni azokat a helyeket, amiket még nem ismerünk, egyre szebb környezetben megjelentetni a járműveket a képeinken, és nemzetközivé tenni az oldalunkat. S nyilvánvalóan ápolni a kialakult barátságokat. Hiszen ismerjük egymás életét, családját, céljait. Ebben látom a jövőnket, s hogy a mennyiség helyett a minőségre összpontosítsunk. Mi kell ehhez? Kitartás, türelem, anyagiak – de elsősorban az, amiből a legkevesebb van: rengeteg szabadidő…

Az egyik legnagyobb járműfotós közösségi oldal története címszavakban

2013: Péter létrehozza az oldalt a meglévő fotógyűjteményére építve; 2014: több tömegközlekedés-rajongó csatlakozik az oldalhoz; 2016: első közös találkozás az első nemzetközi Ikarus-találkozón Tapolcán; 2017: munka, családalapítás, időhiány miatti tagcserék, majd megjelennek az első külföldön készült fotók; 2018: közös összejövetelek a 44-es vasútvonal mentén a teherforgalom terelésének dokumentálása céljából, részvétel retró jellegű rendezvényeken; 2019: összeolvad három oldal, a csatlakozók tiszteletbeli szerkesztők lesznek, megjelennek az első skandináviai képek, újabb tagcserék, Norbi a Dél-Alföldről, H. Tomi Északnyugat-Dunántúlról csatlakozik; 2020: követőik száma túllépi a 8 és fél ezret; 2021: új cél a képalkotás, nem a járművet, hanem a környezetet, a hátteret választják ki tudatosan; 2022: újabb, külföldön készült fotók folyamatos közzététele.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában