Egy barát a nők kocsmájából

Hogy ilyen népszerűek a használt ruhák, annak legalább három oka van. Az egyik, hogy a vágtató árak mellett a ruházkodásra költhető összeg sokaknál egyre csökken, egyre hátrább kerül a fontossági sorrendben. A másik ok: ha sikerül egy jó darabot second hand üzletben beszerezni, az biztos, hogy nem jön szembe velünk az utcán. A harmadik ok: bőven lehet hallani arról, hogy a vadiúj „márkás” holmik nagy eséllyel távol-keleti gyerekmunkával készülnek, mert így lehet a legnagyobb a márkatulajdonos haszna. Van, aki elvből nem támogatja ezt a fajta kizsákmányolást. Tehát akad arra indok, hogy be-betérjünk – pláne bálabontás napján – egy turkálóba. Az egyik kedvencem a húszemeletesben működik, ott beszélgettünk az üzletvezetővel, Maros Istvánnéval. Ahogy elnézem, folyamatosan pakol; árut hoz a raktárból, öltözteti a kirakati babákat, rendezi a táskákat, és mintha csupa törzsvásárló érkezne, olyan jó a boltban a hangulat. Vannak ugyan tükrök a próbafülkékben, de jólesik a megerősítés, meg az is, ha valaki elmondja, hogy kívülről nézve mégsem olyan jó az összkép, várjon inkább másra a kiválasztott darab!

Ebédidő van, hölgyek jönnek. Pólók, nadrágok a kosárban, a próbafülke függönye csak félig behúzva, hogy a barátnő is láthassa. Nem, ez az overall mégis inkább egy fiatalabbnak való. Férfiú érkezik, táskát keres a feleségének. Merész vállalkozás, egyik sem tucatdarab. Egy fiú mellényt vásárolna. Ági, az üzletvezető mindegyikükkel megy válogatni, tudja, mi van a raktárban, mikor jön új áru, mert van, aki évekig tartó vadászattal találja meg azt, amit keres. 

– Nem titkolózom, mindenkinek igyekszem segíteni, együtt várjuk, hogy megérkezzen, amit szeretne a kedves vevő, ha úgy adódik, egy-két napra el is szoktam tenni, amit kiválasztott. Ha látom, hogy valaki bizonytalan, odalépek hozzá, én is megnézem, meg is forgatom, segítek dönteni. Régimódi kereskedő vagyok, nagyon szeretem a szakmámat, már gyermekkoromban is mindig boltosat játszottam. Most sok üzletben szinte kinézik a vevőt, nem is köszönnek, én mindenkit szívesen fogadok, ennek pedig örülnek a kuncsaftok. Ha egyszer el kell innen mennem, nagyon fogom sajnálni.

Hogy miért kellene elmenni? Bár nem látszik rajta, Ági már nyugdíjas, így folytatta a munkát, ami azért komoly fizikai igénybevétel is. 

– Sokan járnak ide, mert jó üzletpolitikát folytat a főnök; még mindig tavalyi árakkal megyünk, azt meg tudják a vevőink, hogy mindig szép árut hoz, jó állapotút, divatosat. Nálunk eredeti nagy márkákkal is találkozhatnak, természetesen jóval alacsonyabb áron. Németországból, Hollandiából érkezik a készlet. Mindig előre dolgozunk, felkészülünk a következő szezonra, ami meg lefutott már, abból a használható darabokat elviszi a főnök. Mondjuk, január, február nem túl erős, de mire jön a tavasz, már kint vannak a vállfákon, a polcokon a ruhák, blúzok, a könnyű kabátok, dzsekik, jönnek a szandálok, a világosabb színű táskák. Női, férfi felsőruházattal foglalkozunk, szép cipőink, táskáink vannak, fonalat is tartunk. Én is úgy örülök, ha elégedetten megy el valaki – családon belül is akkor vagyok boldog, ha a gyerekeim is azok. 

Másnap, nyitás előtt folytatjuk a beszélgetést. Látva, hogy már bent van az üzletvezető, harmincas férfi viharzik be. Aranylánc, karkötő, drágának látszó óra. Karján egy fekete zakó, szláv nyelven magyarázza, mennyire siet. Így volt ez tegnap is, amikor leemelte a zakót. Otthon vette csak észre, hogy női gombolású… Rohanás hátra, majd vissza egy világos színű kabáttal. Kifizeti a különbözetet és már el is tűnik. Itt a kilenc óra, érkezik a többi vevő, a show folytatódik.