Uszonyhoz usanka

Május 1.

A munka ünnepe, azzal is ünnepeljük. Kihasználunk minden alkalmat a kertben, az időjárás diktál és közben szeszélyeskedik itt összevissza, mint egy kamasz lány. Nincs két egymást követő nap, amikor ugyanúgy viselkedne, eltekintve a folyamatos szélvihartól, de az nem sokat könnyít a helyzeten. A krumpli elrakásán például átok ül, holott a terep már régen kész, illetve hát éppen harmadszor gazolom ki. Mindeközben már megint valami bicikliverseny tombol vármegyeszerte. Ezekkel kapcsolatban nekem elég határozott, szinte markáns véleményem fogalmazódott meg az elmúlt években. Autózni autóúton, biciklizni kerékpárúton, gyalogolni a járdán és különféle ösvényeken. Nem összekeverni, és akkor kisebb az esélye, hogy negyven autó hajt át az ember fején, vagy éppen ezrek kerülnek egy kiadós ámokfutás határára. Mert abból lassan (tévedtem, most) tényleg elég, hogy néhány ember szórakozása miatt komplett falvakat és útszakaszokat zárnak le órákra, tömegek ragadnak a dugókban, késik le a programjaikat és lebénul minden. Mert bicikliznek. Vicc. Illetve nem az. A közösségi oldalakon az eseményre reagálva elég sokan el is veszítették a maradék humorérzéküket, alighanem jogosan. Persze, virágozzon minden virág, viszont az egyik ember szabadsága nagyjából ott végződik, ahol a másiké elkezdődne.

Május 2.

Gumicsere. Téli hopp le, nyári föl. A munkát egy tüneményes házaspár végzi, hosszú évek óta hozzájuk járok. Ez egy bizalmi állás, mint a gyermekorvosé, irgalmatlan felelősséggel. Konkrétan az életünk múlik rajta. Figyelem a mozdulataikat, szaktudás, profizmus, ha álmukból zavarnák fel őket, nyilván ugyanígy menne. Mindig lenyűgözött, ha valaki ennyire ért valamihez. Közben beszélgetünk, gyerekekről, unokákról, szőlőről, Sziciliáról. Remek a humoruk és gyorsan dolgoznak, szinte nincs is kedvem ilyen hamar lelépni. De azt mégsem mondhatom nekik, hogy meggondoltam magam, tegyék vissza a téli szettet.

Aztán már megint elered az eső. Nézegetem az átokverte krumplit, milyen szépen csírázik a konyhában, és megfogadom, hogy másnap, lesz ami lesz, ha kell, búvárfelszerelésben, de elvetem.

Május 3.

A sulykot, azt vetettem el, nem a krumplit, tekintve, hogy az uszonyhoz usankát kellett húzni, és amikor végre elállt (persze vissza fogom én ezt még sírni, ráadásul aranyat is ér, meg minden), a hőérzetem azt diktálta, hogy inkább valami komolyabb fizikai munkával üssem agyon az időt. Ment is szépen, de a nyolcórás harangszó azért megváltás volt, húztam is befelé az irhámat, és párbeszédet kezdeményeztem a kályhával. Nem támasztott kifogást. Az ember azért nem pont így képzeli el az év legszebb hónapját, az ígéret és pünkösd havát, Mária hónapját. De sebaj, réten ahány zöld fűszál, égen ahány csillag jár, májusban a szép virág, annyi áldás szálljon rád! De dúdolhatjuk akár a Twin Peaks egyik betétdalát is, amelyben a Horn tesók és Leland Palmer arról értekeznek, hogy a nyuszik és az őzgidák is várják a majálist, miért lennél te éppen szomorú? Ez utóbbi ugyan kissé vészjóslóbb, de passzol a szürke égbolthoz. 

Voltunk piacon is, így aztán az egyre idegesebb burgonyák mellé felsorakozott jó néhány paradicsompalánta is. Mivel ezek nagy valószínűséggel üvegházban (még ha fűtetlenben is) töltötték az elmúlt heteket, egyelőre akklimatizálódnak a teraszon. Ami viszont nyitott, így ha ezt az abúzust kibírják, akkor mindent. Mindenesetre védangyalaik, a különféle virágzatú büdöskék már most körbeveszik őket, azokat meg nem fogja se golyó, se kard. A piacon szívből gratuláltam kedves barátomnak, a piacfelügyelő úrnak (azt hiszem, ez a helyes titulus), akinek elévülhetetlen érdemei vannak egy, a munkahelyén váratlanul felbukkanó hód helyes útra terelésében, bevágtunk egyet a világ egyik legjobb és egyben huszáros lángosából, gazdagabbak lettünk néhány gyönyörűséges virággal, majd elégedetten távoztunk. Ez egyébként mindig így van, szenvedélyesen szeretem a piacokat és a hozzá tartozó élet- és létformát. Bitang kemény meló, de valamiféle eltűnőben lévő szabadság árad belőle. Az objektum maga pedig az emberhez méltó utolsó helyszínek egyike. Hazaérünk, kipakolunk, szortírozunk. A kert telis-tele madarakkal. Ez a világ legtisztességesebb üzlete. Én etetem őket telente, hiszen rászorulnak, meg egyébként is, ők meg segítenek a kertben és bearanyozzák a napjaimat. Win-Win.