saját kezűleg

2018.07.02. 07:00

Virágzik az építőanyag- és a barkácspiac

Az építőipar szárnyalásával és a lakásfelújítási kedv fellendülésével párhuzamosan folyamatos bővülés tapasztalható a barkácspiacon is. Sokan saját maguk vágnak bele a ház körüli kisebb munkák elvégzésébe – ha éppen találnak hozzá eszközt és alapanyagot.

Polgár Tibor

A térkőre országos szinten két-három hónap a várakozási idő,de sokszor többek között a zsalukő is hiánycikknek számít –tudtuk meg Svastics Attilától Fotó: Polgár Tibor

A Világgazdaság összeállítása szerint tavaly már csaknem 140 milliárd forintos forgalmat értek el a 2016-ban még mintegy 125 milliárdosra becsült magyarországi barkácspiac szereplői. A jelentős növekedés az építőipar lendülete mellett leginkább annak köszönhető, hogy sokan mostanában kerítenek sort a lakókörnyezet megszépítésére irányuló azon felújításokra, amiket a gazdasági válság óta halogattak. Mindez a barkács-, a lakberendezési és a kertpiac értékesítési mutatóit vizsgálva a legszembetűnőbb. Az imént közölt megállapításokkal egyetért a Napló által megkérdezett Svastics Attila is, aki társtulajdonosa és -ügyvezetője az építőanyag-kereskedelemmel, illetve az ahhoz kapcsolódó barkácstermékek, kéziszerszámok, kisgépek forgalmazásával foglalkozó pápai Svahof Kft.-nek. Mint mondta, 2015-től folyamatos és jelentős növekedést tapasztalnak a forgalmukban, és ez a tendencia várhatóan még jövőre is tart majd.

A térkőre országos szinten két-három hónap a várakozási idő,de sokszor többek között a zsalukő is hiánycikknek számít –tudtuk meg Svastics Attilától Fotó: Polgár Tibor

– Persze a végtelenségig nem bővülhet az építőanyag- és a barkácspiac, annál is inkább, mivel a hazai gyártók a kapacitásuk maximumán dolgoznak. Ennek ellenére ezen a területen még mindig nagyobb a kereslet, mint a kínálat, rengeteg olyan slágertermék van, ami azonnal nem elérhető, a megrendelés után heteket, hónapokat kell rá várni. Ilyen például a térkő, melyre országos szinten két-három hónap a várakozási idő, de sokszor többek között a zsalukő is hiánycikknek számít. A faáru és a különféle kéziszerszámok terén ugyancsak hatalmas a kereslet, nem ritka, hogy ezekből sem marad készleten. Ez a helyzet pedig törvényszerűen áremelkedést von maga után, amit gyártói részről folyamatosan meg is lépnek kisebb-nagyobb mértékben – nyilatkozta lapunknak Svastics Attila.

A pápai szakember az építőanyag- és a barkácspiac virágzásának okai közül kiemelte, hogy mindenki szeretné kihasználni a kedvezményes építőipari áfát, ami jelen állás szerint 2019 végéig marad érvényben. – Az építkezések mellett a felújítási kedv is rendkívül megnőtt, az emberek érezhetően könnyebben költik a pénzüket, nőtt a fizetőképes kereslet. Mivel kevés a szakember és az éppen ráérő kivitelező, sokan saját kivitelezésben látnak hozzá a kisebb munkák megvalósításához. A nagy cégek mellett a kisebb vállalkozások és a magánemberek egyaránt kiveszik a részüket a piac bővüléséből – mutatott rá Svastics Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában