Hagyni, hogy a természet tegye a dolgát

2018.08.10. 11:30

Közmeghallgatásokat tartottak a Balaton szabályozási szintjének emeléséről

A Balaton vízszintjének jelenlegi, 110 centiméteres szabályozási szintjének 10 centiméterrel történő emelését vizsgálta meg egy környezeti hatástanulmányról, melynek kapcsán a Veszprémi járási kormányhivatal hat balatoni településen tartott közmeghallgatást.

Leitner Vera

Fotó: Nagy Lajos / Napló

Balatonfüreden, Badacsonytomajban, Keszthelyen, Fonyódon, Balatonföldváron és Siófokon tartott a Veszprémi járási kormányhivatal közmeghallgatást az elmúlt két hétben az Országos Vízügyi Főigazgatóság egyik KEHOP-programja keretében készült környezeti hatástanulmányról, mely azt vizsgálta, milyen következményekkel járna, ha a Balaton szabályozási szintjét 120 centiméterre emelnék. A tanulmány készítői nem találtak környezetvédelmi szempontból kizáró okot. A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) üdvözli az eredményt, annál is inkább, mert a szabályozási szint emelését elsőként a NABE javasolta már a 2000-es évek elején, hogy megelőzhető legyen a 2000–2004 időszakban kialakult alacsony vízszint – ismertette Hajósy Adrienne geofizikus–mérnök, a NABE vízügyi programvezetője, aki elmondta, az egyesület kérte, hogy betonműtárgyak építése helyett hagyják meg a természet önszabályozó mechanizmusának működését.

– A Balaton szép és fontos példáját mutatta az öngyógyításnak, a 2003-ra kialakult alacsony vízszintet már 2005-re kijavította a természet: a csapadék néhány hónap alatt föltöltötte a tavat, mert zárva volt a Sió zsilipje. Egyúttal a széles nyilvánosság szembesült azzal, hogy egy környezeti probléma esetén nem kell azonnal költséges műszaki beavatkozások terveit – a Balaton esetében például a Rábából vagy a Drávából történő vízpótlás – egyedüli lehetőségként beállítani – véli a NABE programvezetője.

– A magasabb szabályozási szint próbaüzeme már két éve tart. A két év alatt megszívlelendő tapasztalatot szereztek szakemberek és civilek egyaránt. A hatástanulmányban is tárgyalt, nem ökológiai jellegű jelenségek (hullámzás, vízlengés, kiöntés) miatt szükséges műszaki beavatkozások halaszthatatlanná váltak, különösen azért, mert évtizedek óta nem valósították meg a jelenlegi szinthez szükséges intézkedések nagy részét. A tanulmányban nem is tettek különbséget, hogy a partvédőműveket, a csapadékvíz-elvezető hálózatot, valamint a befolyó vízfolyások rendszerét érintő munkák mekkora hányadát okozza a múlt hanyagsága, és mekkora hányadát a szabályozási szint mostani, 10 centiméterrel történő növelése.

Fotó: Nagy Lajos / Napló

Másrészt szembesülhettünk azzal is, hogy mekkora károkat okoz a szabályok be nem tartása. Az idei év elején nem nyitották ki időben a zsilipet, a Balaton szintje huzamos ideig 133 cm volt, ami jelentős károkat okozott a partmenti mélyfekvésű területeken – hangsúlyozta Hajósy Adrienne, hozzátéve, a 120 centiméteresre szabályzott vízszint elfogadtatásáig még több hatósági engedélyre lesz szükség, azonban a ténylegesen megvalósuló szabályozási szintnövelés ígéretes eredményeket hozhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!