növelnék a vendégforgalmat

2019.07.20. 11:30

Szállodával bővülne a pápai Várkertfürdő

A pápai Várkertfürdő új szállodájának koncepciója és a tervdokumentáció már elkészült, jelenleg a kiviteli terveken dolgoznak a szakemberek.

Polgár Tibor

Egy kánikulai napon akár háromezer vendég is megfordulhat a Várkertfürdőben

Fotó: Polgár Tibor/Napló

A hotelt az uszoda és a termálfürdő között építenék fel. Korábban többször beszámoltunk róla, hogy a Várkertfürdőt működtető Pápai Termálvíz-hasznosító Zrt. szállodaépítési terveket szövöget.

A beruházás részben a fürdő forgalmát hivatott növelni, ugyanis egy korszerű, közvetlen fürdőkapcsolatú hotel elősegítené, hogy a létesítmény még több vendéget fogadhasson. Emellett a fejlesztés gyarapítaná Pápán a minőségi szálláshelyek számát. Nagy Zsolt, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója elmondta, egy közel háromezer négyzetméter összterületű és 700 négyzetméter alapterületű, négyszintes, 48 szobás, négycsillagos szállodát építenének. Jelenleg a kiviteli tervdokumentáció elkészítésén dolgoznak, ezt követően lehet majd pontos költségbecslést végezni, illetve a beruházás finanszírozását összeállítani. Előreláthatólag a zrt. saját forrásából, banki hitelből, valamint a két tulajdonos, a pápai önkormányzat és a magyar állam szerepvállalásával valósítanák meg a becslések alapján 1–1,2 milliárd forintba kerülő ingatlanfejlesztést.

Mint ismert, a pápai Várkertfürdő 2017-ben és 2018-ban egyaránt az előkelő második lett kategóriájában az év magyar fürdőjét kereső internetes szavazáson. A termalfurdo.hu weboldal idén szintén meghirdette ezt az országos megmérettetését, a nyereményjátékkal színesített szavazás június 1. és augusztus 31. között tart, aminek során a Várkertfürdőre is lehet voksolni. A hazai létesítményeket nagyságuk, ismertségük alapján három kategóriába sorolták. Az év fürdője címért a legnagyobb hazai fürdők versenyeznek, a pápaihoz hasonló méretű, regionális jelentőségű létesítmények Az év regionális fürdője kategóriában indulnak a voksokért, míg a legkisebbek számára létrehozták A helyiek kedvenc fürdője címet. A Várkertfürdő az előző két esztendőben a regionális kategóriájában szerezte meg a képzeletbeli ezüstérmet, és 2019-ben is itt várja a voksokat.

Nagy Zsolt elmondta, nincsenek különösebb elvárásaik a voksolással kapcsolatban, de a korábbi sikereik nyomán szeretnék megtartani a szavazóbázisukat, a törzsvendégeiktől kapott elismerést. A vezérigazgató hozzáfűzte, évről évre egyre több szavazatot kell elérni a dobogós helyezésekért, és mindig azért dolgoznak, hogy a vendégek elégedettek legyenek a Várkertfürdő szolgáltatásaival. Szavazni azevfurdoje.hu weboldalon lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!