van jövője

2019.12.07. 07:00

Tovább működik az ajkai üveggyár

Termékek csiszolását és különféle dekorálását végzik a jövőben az Ajka Kristály Üvegipari Kft.-nél, miután bezárt a hutaüzem, és ezzel megszűnt az üveggyártás október végén.

Kovács Erika

Forrás: pixabay.com

A gyárnak van jövője, cél a hosszú távú működés, erről beszélt egyebek mellett Maiczen Ákos vezérigazgató. Elsősorban a korábbiakban legyártott, jelentős mennyiségű saját terméket dekorálja a 70 dolgozó az ajkai üveggyárban. Emellett más gyártótól vásárolt termékeket is feldolgoznak.

Terveik szerint nem zárják be a gyárat, a terv a hosszú távú működés, ez derült ki Maiczen Ákos elmondásából. A vezérigazgató hozzátette, a saját készlet még évekig kitart, melynek darabjait csiszolás után a francia és az angol piacra szállítják, illetve budapesti üzleteikben értékesítik. A gyárban egy éve még 145 ember dolgozott. A kapacitásszűkítésről a cégvezető azt mondta, ezt gazdasági okok indokolták, emiatt történt a leépítés, és ezért kellett bezárni a hutaüzemet. A termék előállítása, illetve gyártása ugyanis a legköltségesebb része a működésnek. Mára jelentősen szűkült, átrendeződött a piac, és változtak az igények is.

A vezérigazgató megemlítette, a 300 éves parádi üveggyár 2005 óta nem működik. Tudomása szerint az ajkai gyárból távozó dolgozók máshol találtak munkát. Az Ajkai Üvegipari Kft. a Fotex-csoporthoz tartozik. A gyár 1878 óta működik, a magyar üvegipar egyik legrangosabb műhelye volt, 2009-ben még 340 embernek adott munkát. A manufaktúrában generációról generációra adtak át egymásnak több ezer mintát. Korábban az USA-ba, Nyugat-Európába, Japánba és Délkelet-Ázsiába szállították termékeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!