Számított a diákok aktivitása

2022.04.23. 08:00

Ivókutat kaptak a várpalotai kollégisták

Egy pályázat keretében ivókutat telepített a napokban a várpalotai Faller szakképző Bartók Béla úti kollégiumának udvarára a Bakonykarszt Zrt.

Szabó Péter Dániel

A megyében négy helyszínen, köztük a várpalotai Faller szakképző kollégiumának udvarára telepített ivókutat a Bakonykarszt

Forrás: Szabó Péter Dániel

 – A víziközmű-társaság egy kommunikációs pályázat részeként Veszprém megye négy helyszínén telepített ivókutat idén tavasszal, ezek közül az egyik az alsóvárosi kollégiumunk udvara. A helyszínek kiválasztásában sokat nyomott a latban diákjaink aktivitása a víz világnapja alkalmából meghirdetett fotópályázatokon – mondta Hajdu István. 

A PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója Barta Andrea tanárnővel, a program iskolai támogatójával, valamint Hegyi Zoltán üzemmérnökség-vezető főmérnökkel adta át a napokban az ivókutat a tanulóknak. 

Ami a fent említett pályázatokon való aktivitást illeti, idén is sikerrel szerepeltek a kiírásokon a várpalotai középiskola diákjai. Mórocz Szebasztián 9. C osztályos tanuló például a várpalotai Tomori-forrásnál készült fotójával a középiskolai korcsoportban harmadik helyezéstszerzett a rangos megyei versenyen, ahol összesen 92 diákot díjaztak a szervezők. A Faller szakképzőből még Bálint Anita, Merse Kevin és Göndöcs Dominik kapott idén elismerést a Bakonykarszt pályázatán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!