Diákmunka

2024.07.10. 19:00

Élete legjobb döntése volt

Révfülöpön két strand üzemel. Amint azt Kondor Géza polgármester elmondta lapunknak, a fürdők dolgozóinak hetven százaléka idén diákmunkás, akik jól végzik a dolgukat, szorgalmasak.

Tóth B. Zsuzsa

– A szezon elején segítettünk a felkészülésben, előkészítő munkákban, például az úszóstégeket tettük vízre. Majd a nyitást követően egyszerre hárman dolgozunk a strandon, egyikünk a pénztárban, a többiek takarítanak – mondta a szolnoki Pokász Bence. 

A szolnoki Pokász Bence élete legjobb döntése volt, hogy diákmunkás legyen a révfülöpi strandon
Fotó: Napló

Hozzátette, hogy néhányan korábban középiskolai gyakorlaton voltak itt, a többiek rajtuk keresztül ismerkedtek meg a stranddal és kerültek oda nyári munkára az egyetemi évek alatt. – Három évvel ezelőtt először nyaralni jöttem ide, akkor csatlakoztam a csapathoz. Nagyon szeretem a települést, életem legjobb döntése volt, hogy itt dolgozzak – mondta Bence, aki június közepétől augusztus végéig dolgozik a strandon. Szabadidejében szívesen ismerkedik a környékkel, minden évben felmegy a kilátóba, felkeresi a templomromot, bejár a barátaival Tapolcára. Örül, hogy a nyári munka ideje alatt velük és ott dolgozhat, a Szigeti strandon, ahol jó kapcsolatba került a helyi dolgozókkal is. Bence ősztől diplomázni készül, a tanári pályát választotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában