munkaerőpiac

2017.09.21. 07:00

Ellátások helyett inkább munkabérért dolgozzanak

A munkanélküliek száma állandóan változik megyénkben. Ennek egyik oka az, hogy az idegenforgalom nagy hatással van a foglalkoztatásra. A Balaton és a Bakony vendéglátóhelyein a szezonban jelentősen megnő a munkaerőigény.

Molnár Sándor

Réfi Jenő: A kormányhivatal feladatának tekinti, hogy a meglévő munkaerő-tartalékokat felderítse Fotó: Molnár Sándor

Így tavasztól folyamatosan csökken a nyilvántartott munkakeresők száma, mert az említett területek felszívják az álláskeresőket. – Az utóbbi két hónap adatai alapján Veszprém megye jó munkaerőpiaci pozícióban van. Már hatezer alá csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma a megyében, amely országosan is jónak számít. Ezzel az adattal rendre az ötödik-hatodik a megye foglalkoztatáspolitikai szempontból – tájékoztatott Réfi Jenő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője. Szerinte olyan állapotba kell hozni az embereket, hogy a végzettségük, a képzettségük megfeleljen a munkaerőpiac elvárásainak. Fontos lenne, hogy az aktív ellátás irányába mozduljanak el a munkakeresők – mondta Réfi Jenő.

A munkanélküliek száma állandóan változik megyénkben. Ennek egyik oka az, hogy az idegenforgalom nagy hatással van a foglalkoztatásra. A Balaton és a Bakony vendéglátóhelyein a szezonban jelentősen megnő a munkaerőigény. Így tavasztól folyamatosan csökken a nyilvántartott munkakeresők száma, mert az említett területek felszívják az álláskeresőket.

– Az utóbbi két hónap adatai alapján Veszprém megye jó munkaerőpiaci pozícióban van. Már hatezer alá csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma a megyében, amely országosan is jónak számít. Ezzel az adattal rendre az ötödik-hatodik a megye foglalkoztatáspolitikai szempontból – tájékoztatott Réfi Jenő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője. Szerinte olyan állapotba kell hozni az embereket, hogy a végzettségük, a képzettségük megfeleljen a munkaerőpiac elvárásainak. Fontos lenne, hogy az aktív ellátás irányába mozduljanak el a munkakeresők – mondta Réfi Jenő.

Elmondta azt is, hogy napjainkban nem mindig találkozik a munkáltatók igénye a piacon rendelkezésre álló képzett munkaerővel. Ezen segíthetnek az állásbörzék, mert ott azok is részt vehetnek, akik nincsenek nyilvántartásban. Strukturális munkanélküliség jelent meg a megyében és az országban is. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő képzettsége, végzettsége, nem a munkáltatók igényeinek megfelelő. Ezen a téren a hivatal feladatának tekinti, hogy a meglévő munkaerő-tartalékokat felderítse és kompetenciáikat javítsa.

– A munkaerőpiac elvárásainak megfelelően pékeket, szakácsokat és pincéreket is kell képezni, mert a nyugati piacok elszívó hatása érvényesül – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Réfi Jenő: A kormányhivatal feladatának tekinti, hogy a meglévő munkaerő-tartalékokat felderítse Fotó: Molnár Sándor

Kiderült az is, hogy az álláskeresők összetételében jelentős arányt képviselnek az alacsony iskolai végzettségűek: 35,7 százalék körül mozog a nyolc osztályt elvégzettek és az általános iskolát be sem fejezők aránya, a kettő együtt összesen 2104 főt jelent a megyében.

A főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy több jelentős uniós program működik a megyében, melyek célja a hátrányos helyzetűek és különösen az alacsony iskolai végzettségűek és közfoglalkoztatottak munkaerőpiaci helyzetének javítása, elsődleges munkaerőpiacra történő visszavezetése. Egy másik GINOP projekt, az Ifjúsági Garancia program a 25 év alatti, nem tanuló és nem dolgozó fiataloknak kíván segítséget nyújtani.

Hozzáfűzte még, hogy fontos volna az általános iskola elvégzése, és azt követően valamilyen OKJ-s képesítés megszerzése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanfolyamok népszerűsége is összefügg a szezonalitással. Amikor az elsődleges munkaerőpiac elkezd dübörögni, akkor nem nagyon jelentkeznek a képzésekre. Inkább az őszi, téli és tavaszi időszak a vonzó. Egyéni mentorálások is folynak annak érdekében, hogy olyan emberek is esélyt kapjanak, akik hosszabb ideje nem tanultak.

Az alacsony iskolai végzettségűek és közfoglalkoztatottak körében egyszerűbb mezőgazdasági, erdészeti munkákra, mezőgazdasági gépkezelői tevékenységre, anyagmozgatási eszközök kezelésére, darukezelésre irányulnak képzések, melyek indítása előtt a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Osztály folyamatosan vizsgálja, hogy melyekre van igény.

TOP-os képzések elvégzésére konkrét munkáltatói igény esetén van lehetőség.

A megyére nem jellemző a nagyobb létszámú közfoglalkoztatás, mivel nagyon jók a munkaerőpiaci adataink. Kevesebb embert kell elhelyezni erre a területre. A közfoglalkoztatásban résztvevők közül azokat, akik erre alkalmasak, az elsődleges munkaerőpiacra kell visszairányítani. Fontos, hogy az inaktív rétegben kialakuljon az igény arra, hogy a munkaerőpiacon munkabérért dolgozzanak, és ne ellátásokat vegyenek igénybe – vélekedik Réfi Jenő.

Befejezésül elmondta még, hogy közvetlen a kapcsolat a hivatal és a Veszprém megyében működő vállalatok, vállalkozások jelentős része között. Vannak olyan munkatársaik, akik állásfeltáró, munkáltatói kapcsolattartó feladatokat végeznek. A megyében minden járási székhelyen működik foglalkoztatási osztály, így a lakhely szerinti járási hivatalnál közvetlenül tudja intézni az ügyeit az érintett.

JAVULT A FOGLALKOZTATÁSI RÁTA

Javult a 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája idén az első fél évben, az előző esztendő azonos időszakához képest 1,9 százalékkal emelkedve elérte 67,6 százalékot – ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján frissen megjelent Statisztikai Tükör című kiadványában. A ráta a gazdasági válság mélypontját jelentő, 2010 első hat hónapjában mért 54,5 százalékos foglalkoztatási arányhoz képest pedig több mint 13 százalékkal emelkedett. A 2017. január–júniusi időszakban a foglalkoztatottak száma a munkaerő-felmérés adatai szerint elérte a 4 millió 394 ezret, ami 91 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit. A 15–24 évesek foglalkoztatási mutatója 28,6 százalékon állt, szemben a 2010 első felében elért 17,8 százalékkal, míg az 55–64 évesek foglalkoztatási rátája hét év alatt 32,8 százalékról, 50,7 százalékra emelkedett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!