lánya is félt tőle

2017.11.26. 22:54

Rettegés az autóban- lányát és feleségét ijesztette meg

Életveszélyesen vezette gépkocsiját az a férfi, aki így akart ráijeszteni volt feleségére és kislányára.  A bíróság egyebek között kiskorú veszélyeztetése miatt ítélte el az apát. 

ma

Fotó: Pixabay

A gépkocsivezetőként dolgozó N. N. házasságából 2008 nyarán gyermeke született. Egy évvel később azonban a szülők elváltak, mert annyira elmérgesedett a viszony közöttük. A kislány az anyánál maradt, a vádlott rendszeresen látogatta gyermekét. Csakhogy ezeken az összejöveteleken a 42 éves, Ajka közeli településen élő férfi gyakran szidalmazta volt párját: hülyének, agyatlannak nevezte lányuk füle hallatára. Neki meg azt mondta, hogy olyan hülye, mint az anyja. A lányka ilyenkor rendszeresen sírt, rosszul érezte magát, hányt is. Tavalyelőtt novemberben a vádlott felajánlotta volt házastársának és gyerekének, hogy beviszi őket Ajkára autóval, ám ehelyett a nagyszülők házához mentek. A korábban garázdaság miatt pénzbüntetésre ítélt férfi bement az idős házaspárhoz, az anyára és gyermekére rázárta a kocsi ajtaját.

Amikor ismét a volán mögé ült, nagy sebességgel kihajtott az udvarból, majd utasaival céltalanul autókázott a környéken. Egyre csak növelte a jármű sebességét, közben azt mondta, hogy könnyebb lenne az élete, ha nekimennének az út melletti fáknak... Utasai megijedtek, de hiába könyörögtek neki, hogy álljon meg, nem tett eleget a kérésüknek.

Tovább nőtt bennük a félelem, amikor a vádlott a kormányt rángatva letért az útról, majd visszarántotta a volánt. A kislány ismét sírni kezdett félelmében. Utóbb az anya elmondta, a lányukat nagyon megviselték a történtek.

Az Ajkai Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt N. N.-t másfél év börtönre ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztette. A törvényszék nem változtatott a döntésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!