Drog hatása alatt cselekedett

2018.08.11. 08:00

Fegyházra ítélték a fiatal utcai rablót

Több mint ötezer forintot rabolt el egy fiatalember idős áldozatától Sümegen, amiért jogerősen hat év fegyházra ítélték.

Mátételki András

A szentimrefalvai D. Attila, aki, elmondása szerint, havonta 120 ezer forintot keresett lomizással, tavaly augusztus 8-án Sümegen kinézett magának az utcán egy idős nőt, aki Veszprémből busszal érkezett a településre. A 28 éves vádlott egy ideig követte kiszemelt áldozatát, majd átment a túloldali járdára, ahol megelőzte. Erre azért volt szüksége, hogy aztán szembefordulhasson a 72 éves sértettel, akihez futva érkezett. A polgármesteri hivatal előtti parkolóban hirtelen mozdulattal kitépte az asszony kezéből a táskát, amellyel eliramodott. Bizonyára csalódott, amikor néhány utcával odébb belenézett a háromezer forintot érő pénztárcába, amelyben csu-

pán 5400 forint volt. Az iratokkal teli táskától később megszabadult.

Az eddig büntetlen előéletű D. Attila a tárgyaláson elismerte tettét, magyarázatul azt mondta: drog hatása alatt rabolt. A Tapolcai Járásbíróság rablás bűntette miatt a vádlottat hat év fegyházra ítélte. A törvényszék annyiban egészítette ki a döntést, hogy D. Attila elkövette a közokirattal való visszaélés vétségét is. A döntés jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!