2020.11.27. 17:30
Két napon belül bíróság elé került a Devecsernél elfogott szerb embercsempész
Az embercsempészés bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt az Ajkai Járási Ügyészség a pénteki napon bíróság elé állította azt a 31 éves szerb állampolgárt, aki öt migránst akart illegálisan Magyarországról Ausztriába juttatni.
Forrás: Rendőrség
A vád szerint a férfi a még Belgrádban bérelt személygépkocsijába november 25-én, szerdán délután Szeged környékén vetette fel az okmányok nélkül utazó és magát szír állampolgárnak valló három férfit és két nőt, áll a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében.
A migránsok az előző napokban ismeretlenül maradt személy segítségével Szerbia felől lépték át az országhatárt, hogy Ausztriába, majd onnan az Európai Unió további tagországaiba utazzanak. A szír állampolgárok a szállításukat megszervező személynek 2200 eurót fizettek, míg a szerb embercsempész 500 eurót kapott volna megbízójától, ha utasait sikerül Ausztriába juttatni.
A férfit azonban a rendőrök a 8-as főúton, Devecser közelében elfogták és őrizetbe vették, majd másnap gyanúsítottként hallgatták ki vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt.
Az ügyész a mai tárgyaláson börtönbüntetés kiszabását és a vádlott kiutasítását indítványozta. Az Ajkai Járásbíróság ítéletében a férfit a vád szerint mondta ki bűnösnek, s ezért 3 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 10 évre kiutasította Magyarország területéről. Miután az ítélet nem jogerős a bíróság az ügyészség indítványával egyetértve a férfi letartóztatásáról rendelkezett.