Az autó nem játék

2021.01.14. 16:00

Átengedte a vezetést a gyerekének, le is taroltak egy tűzcsapot Csopakon

Az eljárás adatai alapján az 50 éves budapesti nő 2020. augusztus 9-én, 10 óra körül egy csopaki utcában átengedte a tulajdonát képező gépkocsi vezetését a 14 éves, korából kifolyólag vezetői engedéllyel nem rendelkező fiának.

Forrás: rendőrség

Közlekedésük során egy útszakaszra érve az utasként helyet foglaló anya megijedt, hogy egy parkoló autónak ütköznek, illetve szemből is jött egy másik jármű, ezért az utasülésről átnyúlt a vezetői oldalra, és a kormányt jobbra tekerte – írja a police.hu.

A hirtelen mozdulat következtében az autóval az útról letértek, felhajtottak az útpadkára, végül egy tűzcsapnak ütközve álltak meg, személyi sérülés nem történt.

Fotó: rendőrség

Az 50 éves budapesti nőt gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók járművezetés tiltott átengedése vétség és közúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!