Erőszak

2022.10.06. 17:00

Többet ittak, mint kellene, a veszprémi buszsofőrön töltötték ki a dühüket

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 31 éves férfival és 27 éves nővel szembeni, akik idén márciusban az egyik veszprémi helyijáraton fenyegetőleg léptek fel a jármű vezetőjével szemben.

Veszprém Megyei Főügyészség

Forrás: Napló

A vádirat szerint az ittas elkövetők két ismerősükkel együtt 2022. március 24-én délután helyijáratra szerettek volna szállni Veszprémben, de ittasságuk miatt, és így a közlekedés biztonsága érdekében a sofőr ezt nem akarta megengedni. A tiltás ellenére végül mind a négyen felszálltak a buszra, a vádlottak pedig a vezetőfülke mellett állva vitatkozni kezdtek a sértettel. Indulatuk odáig fajult, hogy a nő dühében szidalmazta a sofőrt és tenyérrel többször megütötte a vezetőfülke plexiből készült ablakát, míg társa hangosan kiabálva megöléssel is fenyegette a férfit, aki az elkövetők fellépése miatt a busszal nem tudott elindulni, és arra kényszerült, hogy a diszpécser szolgálaton keresztül a rendőrség segítségét kérje. Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát, és abban a már büntetett előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, míg társával, mint bűnsegéddel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyben végső döntést hozó Veszprémi Járásbíróságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában